A különc repülős

Hollywoodban rendezőkéntRettegés számomra minden háromórás film. Szerencsére az Aviator sajtóvetítésén az első két óra után műszaki hiba miatt félórás szünetet tartottak. Erősen töprengtem, maradjak-e a hátralévő egy órára, mert mindaz, amit addig láttunk, nem igazán marasztalt. Jól döntöttem, hogy rövid séta után visszaültem a székbe, mert az utolsó egyharmad pörgős, eseménydús, sodor magával. Ha ilyen lenne végig a film, fizikailag-szellemileg igencsak megterhelő lenne a háromórás koncentrálás – ilyen hosszú filmben kellenek a lazább részek, amikor az ember egy kicsit kifújja magát.

Az Aviator a tengerentúlon bizonyára lelket melengető Amerika-dopping, mert Scorsese a film eszközeivel feltámasztotta a huszadik század egyik legnagyobb amerikaiját, Howard Hughest, a sikeres feltalálót, a fortélyos iparmágnást, a jeles hollywoodi producer-rendezőt és a démoni pilótát, aki forradalmasította a filmgyártást és a repülést. Életrajzi film arról az amerikairól, aki mindent akart, mindent kipróbált, s mindent elért a korlátlan lehetőségek hazájában. Ezért a tengerentúlon minden valószínűség szerint pluszinformációt hordoz a film, többet mond, mint nálunk, hiszen az amerikai történelem egy részét rekonstruálja.

A mindenen átgázolok az igazamért, a mindenemet felteszem azért, hogy megszerezzem, amit akarok elv szerint élő nagystílű üzletember-pilóta élete látványos kalandokban bővelkedik, amit Scorsese monumentális képekben sorakoztat egymás után, előbb megmutatva a rendezőt, aki éppen A pokol angyala című, a mozgóképtörténet addigi legdrágább filmjét forgatja, majd az üzletembert és a pilótát, aki minden kockázatot vállal azért, hogy a leggyorsabb lehessen, és hogy megalkossa a levegőbe emelkedő leghatalmasabb repülőcsodát. Ám valahogy úgy szeletelték az eseményeket, hogy szinte egy vizuális csalamádévá vált a film nagy része: szórakozóhelyről golfpályára kerülünk, forgatási helyszínről repülőgépgyárba, majd felrepülünk az égbe. Minden helyszín, minden kocka, minden kép, minden epizódhelyszín nagyon steril, vagyis már-már unalmasan hibátlan, annyira aprólékosan kidolgozott, hogy Scorsese már-már minket is belerendez a filmbe; szinte benne ülünk a zenés szórakozóhelyek élő atmoszférájában, a bőrünkön érezzük a Katharine Hepburn vidéki villáját betöltő arisztokratikus sznobságot. Valahogy mégse visznek magukkal az események, valahogy mégis azt várjuk minden egyes új epizódtól, hogy ez lesz majd az az indikátor, amely belendít, belevisz bennünket, és már nemcsak nézzük, hanem éljük is a filmet. Természetesen ez a sterilség valamiféle „műtermi hatást” eredményez, ami nem róható fel hibaként, hiszen szándékos. Scorsese annak a kornak a hollywoodi filmezési stílusát idézi, amelyben Hughes filmeket forgatott, s amelyben olyan színésznőket csábított el, mint Katharine Hepburn vagy Ava Gardner. Szenvedélyes és adakozó szerető volt – érzelmi kapcsolataiban is nagy szerepet játszott a pénz. Hiszen megszokhatta, hogy pénzzel mindent meg tud venni. És azt is nagyon jól tudta, hogy nemcsak pénzzel, hanem valami mással is lehet manipulálni és sarokba szorítani másokat: a hírnévrombolással. Vagyis a fontos emberek, hírességek titkainak, magánéleti vagy éppen piszkos dolgainak a kiteregetésével. Hughes ellen is folyt ilyen sarokba szorítási kísérlet, kongresszusi vizsgálat, amelyet azért indítottak ellene, hogy Hughes konkurensének juttassák a nemzetközi légi szállítás kizárólagos jogait. Ez a vizsgálat már a film harmadik harmadában folyik, és a film egyik legércesebb, legerőteljesebb része.

Ennek az excentrikus figurának, aki valóban mindenben a leglegleg tudott lenni, volt egy gyenge pontja. A film első kockáin egy rítusos fürdetést látunk, ahogy az anya egy, szinte fétisként kezelt szappantartóból kiemelt szappannal bekeni kádban álló kisfiát, s közben mintegy ráolvasással azt sulykolja belé, milyen veszélyt jelent számára a kolera és a tífusz. A film elején feltűnő szappantartó mindvégig ott van Hughes életében: mániákusan igyekszik megszabadulni a baktériumoktól. A férfinak ez a küzdelme, valamint félelme attól, hogy megbolondul, az Aviator legizgalmasabb és felkavaró vonala. Ez az, amivel az Aviator igazából le tud kötni, s ami e nagyepikus elbeszélő filmopust drámai feszültséggel tölti meg. A látványon túl ez az, amiért érdemes végignézni a filmet, amelyet tizenegy Oscarra jelöltek. S ezek azok a részek, amelyekért a Hughest alakító Leonardo DiCaprio esetleg megkapja az Oscart. (Csak zárójelben: biztató jel lehet DiCapriónak, hogy a Hugheséhoz hasonló „tisztaságmánia” Jack Nicholsonnak Oscart hozott a Lesz ez még így se című nagyszerű romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért.)