A köztünk élő István és Koppány

Nem is értem, hogyan lehetséges, de igaz: az István, a király című rockopera Alföldi Róbert rendezésében szombaton bemutatott változatát láthatjuk. Tíz nappal a budapesti bemutató előtt.

Ilyesmire még nem nagyon volt példa, ráadásul ezt az előadást jócskán megelőzte a híre: az is hallott róla, hogy készül, aki nem érdeklődik a művészetek iránt. Kezdődött azzal, hogy Szörényi Levente karakán módon kiállt Alföldi mellett, akit éppen akkoriban rugdostak erőteljesen a Nemzeti Színház kapcsán, amikor kiderült, ő fogja rendezni a jubileumi előadást. Aztán nyilvánosságra hozták a szereposztást, és mindenki azt elemezte, hogyan, miért, mi alapján kapták a főszerepeket azok, akik. A szegedi bemutatóra napok alatt minden jegy elkelt (már novemberben kezdték árulni a belépőket).

A média rákattant a témára, az előkészületekről werkfilm készült, az alkotók végigjárták az összes reggeli csevegős műsort, szóval napi beszédtéma volt az István, a király, ami rendjén is van, hiszen vélhetően egy különleges előadás született.

Az első kritikák is megjelentek már. Talán nem haszontalan időtöltés beleolvasni a véleményekbe, mielőtt képernyő elé ülünk ma este.

„Alföldi a darabot nem dalok láncolataként kezelte, sokkal inkább nekiállt, és értelmezte a szöveget, azt, hogy milyen jelenetekből tevődik össze ez a mindenki által ismert, vagy ismerni vélt mű. Úgy gondolom, hogy 2013-ban Magyarországon erre szükség van. Mélyen magunkba kell néznünk és átgondolni, miért tart ott az ország, ahol. Egy mű attól kortárs, hogy gondolkodásra késztet” – írja a Kultúrgengszterek bloggere. „Sok táncos és statiszta van egyszerre a színpadon, és előtérbe is vannak helyezve. Korábban mindig gondolkodtam, hogy lehet az, hogy ugyanaz a nép egyszer Koppánynak éljenez, majd boldogan fogadja fejedelmévé Istvánt. Nos, itt nem fogadja boldogan fejedelmévé Istvánt. A történelemhez sokkal hűbben adja vissza a kor hangulatát a darab: a nép igenis meg volt félemlítve, tűzzel-vassal erőszakolták rájuk az új vallást. A kereszténység több formában is megjelenik a színpadon. Egyrészt csuhások hordoznak körbe kereszteket, másrészt a papok tömege éri el azt, hogy az ősmagyar nép olyannak éljenezzen, akinek nem akar” – folytatódik a kritika.

Zappe László a Népszabadságban a következőket írja: „Novák Péter a táltos szerepében hippifrizurás, bundás rocksztárként bűvöli a sokadalmat, Stohl András Koppánya kis mokány pogány, Szemenyei János Laborca derűs hittel harciaskodik. A történelmi szükségszerűség, a kereszténység harcosainak arcvonásait elnyelik a fények. László Zsolt szigorú, aszketikus Asztrikját sötét öltönye képviseli, Udvaros Dorottya bundájával és hangjával uralkodik fián és az országon. Arca lehetne viszont a címszereplőnek. Feke Pál Istvánja nem egyszerűen Hamletien vívódik, hanem inkább isten bábjának vagy még inkább a mama kreatúrájának látszik. Testes kishivatalnok, aki legszívesebben menekülne a nem rá méretezett feladat elől, de pechére ő a fejedelem fia.”

Úgy tűnik, Alföldi Róbert színdarabként értelmezte a nemzet rockoperáját, jóval nagyobb hangsúlyt fektetve a karakterekre, mint az ismert dalokra. Talán ezért is vannak többségben azok a színészek, akiket eddig nem, vagy csak ritkán láttunk zenés szerepekben. És persze aktualizálta a történetet. A mai társadalomról is véleményt akart mondani. Elszántan görbe tükröt tart, formabontó módon kezeli a régi és mai jelképeket (például Koppányékat kereszttel döfik le, Nagy Feró és Varga Miklós, a harminc évvel ezelőtti előadás szereplői trabanttal érkeznek a színre, a koronázás után pedig rácsok zuhannak a népre.)

A köztünk élő István és Koppány látható tehát ebben az előadásban, Alföldi sajátos művészi víziójában. Az eredeti mű zenéje és szövege minden változtatás nélkül került színpadra, ezért is lesz különösen érdekes megfigyelni, milyen hozzáadott értékek, többletjelentések jelenhetnek meg a jelmezek, díszletek, gesztusok és kulturális-társadalmi szempontból fontos jelképek által.

A produkció méretei egyébként egészen megdöbbentőek: egy 860 négyzetméteres színpadon 150 táncos és statiszta teszi impozánssá a látványt. A hangzásról pedig egy hatvan fős szimfonikus zenekar és egy hattagú rockzenekar gondoskodik. Ma 21.20-tól kiderül, mennyi jön át mindebből a képernyőn keresztül.