A klubmozgalom folytatói

Bár még javában tart a vizsgaidőszak, a Deja vu klubestet januárban is megtartották a pozsonyi Hlava XXII (Bazová 9.) étteremben. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Diákhálózat és a házigazda dzsesszzenekar közös rendezvénysorozatának idei, harmadik évadját szerdán nyitották meg.

Gerendás Péter egy szál gitárral aratott óriási sikert a Deja vu klubbanKiss Gábor felvételeA 2005-ös év első vendége a Szlovák Blues Szövetségtől tavaly a megtisztelő „A legjobb fiatal blueszenekar” címet elnyerő Mojo & Blues Banda volt. A már Csehországban és Lengyelországban is több fesztiválon első díjat nyert zenekar tavaly Közép-Európa blueszenészeinek legrangosabb fesztiválján is nagy sikerrel szerepelt, 2005-re pedig Németország „meghódítását” tűzte ki célul.

Természetesen a mostani klubestről sem hiányozhatott a Strieženec Sándor által vezetett Deja vu zenekar, amely nem csupán a házigazda szerepét tölti be a nagysikerű összejöveteleken, hanem egyben a rendezvénysorozat ötletadója is. „Amikor belevágtam a szervezésbe, nem volt más ambícióm, mint hogy összehozzam Pozsonynak és környékének a fiataljait. Aki emlékszik még a hajdan volt pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubra – vagy a klubmozgalom más jeles, kulturális rendezvényeket is rendszeresen szervező társaskörére –, az körülbelül sejtheti, milyen elképzelésekkel vágtam bele a klubestek megszervezésébe. A kitartás lassan meghozta a gyümölcsét, s ma már hozzávetőleg száz fiatal látogatja rendszeresen a klubot” – mondja Strieženec Sándor.

Az estek dramaturgiája a kezdetektől semmit sem változott. Ma is a dzsesszzene adja meg az alaphangulatot, aztán a vendégek – esetenként igencsak rangos vendégek – ehhez a jól megalapozott hangulathoz adják hozzá azt a bizonyos pluszt. „Járt már nálunk az irodalmárok közül Grendel Lajos Kossuth-díjas író, aztán Bugár Béla, A. Nagy László és Peter Bódi a politika színteréről, Verebes István, Tóth Tibor, Kassai Csongor, Tóbiás Szidi pedig a színház világából. A zenészek közül pedig elég, ha a Kor-Zár együttes, Peter Lipa, Pavol Hammel, Gerendás Péter vagy Laár András nevét említem. Külön kiemelném, hogy emellett teret adunk az amatőr zenekaroknak és szólistáknak is.”

Idén ismét neves és elismert művészekkel szeretnék még érdekesebbé, még jobbá varázsolni a találkákat. Már biztos Hernádi Judit fellépése, de folynak az egyeztetések Vikidál Gyulával is. Nyárra ismét kihelyezett klubestet terveznek, tavaly ugyanis a Vest Ócsó Feszten kapott teret a zenekar, és óriási sikert aratott.

„Úgy gondolom – mondta Strieženec Sándor –, hogy a Deja vu klub jelenleg az egyik legjobban működő, a hazai magyar fiatalokat magas színvonalú rendezvényekkel váró kulturális találkozóhely. Ha a klub sikerének titkáról kérdeznek, akkor az »összefogás« az a kulcsszó, amely először az eszembe jut. A klubcsinálás igen komoly munka, s ezért fontos, hogy nagyszerű az együttműködés a diákhálózatos Szakszon Norbival és Mózes Szabolccsal, valamint sokat köszönhetünk Czimbalmosné Molnár Évának is, aki a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete igazgatójaként támogatja ügyünket. S emellett még a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Kultúrák Főosztályának a támogatását is bírjuk.”

Manapság a fiataloknak – és különösen a nagyobb városokban vagy azok környékén élő fiataloknak – hihetetlenül sok (és sokféle) lehetőségük van a szórakozásra. Szinte folyamatosan nagy – és sok irányból jövő – csábítás éri őket, verseny folyik értük. Ebben a versenyben azonban a Deja vu klub is helytállt. Már a klub létének puszta ténye, vagyis hogy ilyen körülmények közt is sikerült egy rokonszenves, színvonalas szórakozást kereső magyar közösséget összehozni, azt bizonyítja, megérte belefogni a klub megszervezésébe.

Most, a harmadik évad elején – amikor már néhány sztárvendég nevét is ismerjük – ráadásul arra is minden remény megvan, hogy ezt a közösséget a jövőben is sikerül összetartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?