A kincses bolygó

# Amikor Robert Louis Stevenson megírta klasszikus regényét, nem valószínű, hogy ilyen rajzfilm-adaptáció gondolata felmerült benne. Bár jelen sorok írója nem olvasta a vélhetően remek Stevenson művet, azért kételkedik benne, hogy ezen alkotás valóban sorról sorra követné a mester történetét (már csak azért sem, mert egy kiváló alapanyagon valószínűleg nem dolgozik egyszerre hat forgatókönyvíró, mint esetünkben). Mint minden stúdiónak, a Disneynek is a fél szeme a konkurenciát lesi, sőt, az utóbbi idők buktái, az ellenfelek hangos sikerei miatt lassan már mindkettő szemmel a másik sikerének titkát kutatja. Az pedig tényleg nagy kincs, mert akinél a nézők kegyei, annál a hatalom. Ez pedig az elmúlt években egyre inkább a DreamWorksnél van (utoljára például a Shrekkel).

A projekt sikerét ezért a kormányrúdnál kívánták bebiztosítani, így a rendezésre Ron Clementset és John Muskert kérték fel. Kettejüknek ez mindössze az ötödik munkája – külön-külön nem is dolgoztak –, azonban a tandem utolsó három filmje a Disney legnagyobb világsikerei voltak. Az Oroszlánkirályt leszámítva A kis hableány (1989), az Aladdin (1992) és a Herkules (1997) voltak a 90-es évek legmeghatározóbb és legeredetibb alkotásai. Nos, ebbe a tényleg egyedülálló sorozatba nem illeszkedik A kincses bolygó. Hiába minden eredetiség (?), a rajzfilmben csak feltűnik egy olyan karakter, amely nagyon a Shrek Szamarára hajaz (csak itt robot); a humorvilág – vagyis a filmes poénok – úgyszintén az Ogre moziból lehet ismerős (ott Mátrix és Gladiátor, itt Szombat esti láz, bár megjegyzem, mindkettő vicces). Az egykori erényekből a hírhedt rendezőpáros nem sokat tartott meg, a profizmust leszámítva. Az pedig mindig is jellemezte a Hatalmas Egeret, azaz nem ebben lehet újat, nagyot, mást csinálni az animáció világában Disneyéknél.

Az egyre inkább önmagát ismétlő és önmagát kereső stúdió teljesen átlagos alkotást készített a többre érdemes alapanyagból. A szájbarágós mondanivaló mellett (a szeretet, a család egysége mindenek előtt), megint a szokásos „fordulatok” untatják a nézőket: az álmodozó kissrác kincskeresésre indul, de a kaland hamar teherré válik számára. Rengeteg munkát kap rosszarcú mogorva főnökétől, aki persze megszereti a fiút, és hiába ő a rossz, a szeretet hatására pálfordulása semmiképp sem meglepő. A durva, ijesztő gonoszokban persze nincsenek érzelmek, #k elnyerik méltó büntetésüket. A fiú pedig viszontagságos expedíció után teljesíti minden álmát, és anyja legnagyobb büszkeségére sztár lesz. Új nevek, új helyszínek, régi karakterek, régi poénok, régi történetek...

A takaros grafikák, szép képek, lágy dallamok semmivel sem nyújtanak többet egy hétvégi 20 perces tucat epizódnál. Sőt, megkockáztatom, hogy ennél még a Kacsamesék vagy Csipet csapat opusai is szórakoztatóbbak, de mindenképpen ötletesebbek voltak. A megfáradt Egér a Pán Péter – Visszatérés Sohaországba és a Lilo és Stich – A csillagkutya után tovább keresi elveszett identitását... (mozinet)

A kincses bolygó (Treasure Planet), színes, amerikai film, 88 perc, Rendezte: John Musker, Ron Clements