Jávor Pál, a két háború közötti magyar színház- és filmvilág idolja 100 éves lenne, ha élne. Ebből az alkalomból a tévé újra adja a filmjeit.
A Jávor
Jávor Pál, a két háború közötti magyar színház- és filmvilág idolja 100 éves lenne, ha élne. Ebből az alkalomból a tévé újra adja a filmjeit.
Kicsit értetlenkedve figyelem a megéledő kultuszt: akármenynyire igyekszem meglátni az egykori bonvivánban a nagy művészt, csak a csinos (túl csinos!) dzsentrit látom, aki – szerepei szerint – hol arisztokrata, hol paraszt akar lenni.
De hát kinek a pap, kinek a – Jávor.
Agárdi Gábor, a kolléga meséli Jávor-emlékeit (szintén a tévében):
Jávor szivesen beleköltött a szerepeibe. Mikor egyszer Ludas Matyit játszotta, az igazgatója szigorúan megtiltotta neki a rögtönzést. S történt az egyik este, hogy mikor a Jávor-Ludas Matyi szamárháton vonult be a színpadra, a szamár hirtelen, talán a reflektorfénytől vagy a közönségtől megijedve, szükségelni kezdett. Jávor nem jött zavarba, leszállt a szamárról, s eléje állva leckéztetni kezdte: Te istenverte füles, hát már te is a káromat akarod, nem tudod, hogy a rögtönzés nekünk szigorúan tilos!
Ugyanez a sztori először egy komoly filozófiai munkában, az 1819-ben megjelenő A világ mint akarat és képzet című Schopenhauer-műben olvasható. A különbség annyi, hogy ott a színész neve nem Jávor, hanem Unzelmann, s a renitens statiszta nem szamár, hanem ló.
Az egészből pedig vagy az következik, hogy Jávor Pál olvasta Schopenhauert, vagy az, hogy az olvasta, aki a történetet először a Jávor nevéhez ragasztotta.
Az utóbbi a valószínűbb. Jávor Pál, „a Jávor” ma már legenda, történetét, egyéniségét, sőt a színészi kvalitásait is mindenki a tetszése szerint színezi, alakítja, szinte attól függetlenül, hogy a valóságban milyen volt, s hogy a tévében milyennek láthatjuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.