A hegedű bűvöletében a nyolcéves Gertler Teo

Jó pár „csodagyerekhez” volt már szerencsém, és ugyanannyi lelkes szülőhöz is, akik elsősorban saját beteljesületlen művészi ambícióikat szeretnék megvalósítva látni, ezért idomított majmokat nevelnek gyerekükből. Teo anyukája viszont láthatóan nem is tud mit kezdeni a ténnyel, hogy kisfia „így született”. Mindkét szülő közgazdász, a felmenők között sem volt muzsikus, a családban azelőtt nem is hallgattak komolyzenét. Azért szerették volna, ha mindkét gyermekük zenét (is) tanul, mert az jó hatással van a személyiségfejlődésére. Négy-öt évvel ezelőtt azonban komolyra fordultak a dolgok.

„Teót először zongorára írattuk be, ami nem igazán tetszett neki, csak ímmel-ámmal csinálta egy hónapig. Aztán látott a tévében egy hegedűművészt, és teljesen lenyű-gözte ez a hangszer. Karácsonyra hegedűt kért. Amikor kivettük a tokból, azt se tudtuk, hogy be kell gyantázni a húrokat és fel kell hangolni, mert különben nem szólal meg” – meséli Ľubica, az anyuka, akinek édesapja magyar, ezért fontosnak tartja, hogy Teo és nővére is jól beszéljen magyarul.

Szakemberek szerint a kisfiú bármely hangszeren látványos fejlődést produkált volna rövid idő alatt, mert egészen kivételes zenei tehetség, abszolút hallással. Akit egyébként sok minden érdekel a zene mellett. Szenvedélyesen focizik, gördeszkázik, szeret legózni, és nemrég több tucat, nála öt évvel idősebb gyereket vert meg egy fontos matematika versenyen. Találkozásunkkor főleg a repülőmodellezésről mesélt hosszasan, élvezettel, karjával mutatva a repülési íveket. Ez bizony fizika, jegyeztem meg, mire közölte, hogy tulajdonképpen a vadkacsák vízre szállását figyelve értette meg a repülőgép landolásának technikáját, és kötötte össze fejben a kettőt, hogy ehhez mérten dolgozzon a kerekek mechanikáján. De arra is magától jött rá, hogyan készül a vonó azokból az alapanyagokból, amelyeket a budapesti Rácz Pali bácsi műhelyében talált. „Mindenki kiment, nem figyeltek rám. Ott voltak a szőrök, amelyekből a vonó készül, a furcsa szerszámok, ragasztók, egyebek. Elkezdtem kísérletezni, és lassan rájöttem, mit hogyan kell használni. Mire a többiek bejöttek, csináltam egy vonót. A hegedűkészítést is szeretném megtanulni, érdekel, melyik fa hogyan viselkedik, sőt mostanában úgy érzem, ez a szakma való igazán nekem” – mondja Teo.

Igyekszem visszaterelni őt eredeti témánkhoz, a hegedüléshez, közben összenézünk az anyukával, és megint azt látom a szemében, hogy számára csak egy dolog fontos: legyen boldog a gyereke, és csinálja mindig azt, amit a legjobban szeret. Egészen döbbenetes, de Teo gyakorolni is szeret, hosszú órákon át. Olyankor az egész udvarban hallatszik a hegedűszó, de a szomszédok már megszokták, senki sem haragszik emiatt a tündéri kisfiúra, aki – tanúsíthatom – tíz perc alatt bárkit levesz a lábáról.

A vezénylés is érdekli, a Virtuózok középdöntőjében elleste, hogyan kell beinteni a négynegyedeket, a próbák szünetében pedig spontán elkezdte vezényelni a zenekart. És a komoly felnőttek vették a lapot. A zsűritagok is megjegyezték, hogy a srácnak van affinitása a vezényléshez, mert olyan átéléssel hallgatta a zenekart, amikor épp nem ő szólózott, hogy attól tartottak, elfelejti, miért van ott.

Aztán elmeséli, miért jelentkezett a Virtuózokba. „Nagyon megtetszett a műsor logója, a kék-piros kis hegedű. Szerettem volna egy olyat.”

Amint azt önök is láthatták, Kesselyák Gergely karmestertől, a komolyzenei tehetségkutató zsűrijének talán legszerethetőbb „zenepedagógusától” meg is kapta az egyenes továbbjutást jelképező szobrocskát. A büszke anyukától megtudtuk, hogy a műsorba kerülő értékeléseket alaposan megvágják, a helyszínen jóval hosszabban elemezték a zsűritagok az egyes előadásokat, Teóról is sokkal több jót és szépet mondtak, mint amennyit mi hallhattunk. Idén egyébként több, mint kétezren jelentkeztek a tehetségkutatóba, vagyis már azok is győztesek, akik a műsorba bekerültek.

„Élveztem, mert sok jó gyerek volt ott” – fogalmazza meg velősen a lényeget Teo, a komolyzenei vetélkedő legfiatalabb résztvevője. Édesanyja pedig a profi, körültekintő szervezést dicséri, és azt az őszinte odafigyelést, amellyel a szervezők és a tévéstáb körülvette őket. Kovács László, akit a családban csak Szilvás-gombóc-karnagynak hívnak, (ő vezényelte az elődöntőn elhangzott közös produkciót, Presser Gábor A padlás című musicaljének betétdalát), már meg is hívta Teót egy általa vezényelt júniusi koncertre Budapestre. Beszélgetésünk másnapján pedig Svájcba utazott a kissrác, egy zenei fesztiválra, ahová másodszor hívták vissza. Kedvenc zeneszerzői Brahms és Paganini, utóbbitól a 24. a-moll capricciót szeretné egyszer hibátlanul eljátszani, ami bizony komoly kihívás.

Gertlerék semmit sem erőltetnek, de mindent megtesznek Teo fejlődése érdekében. Hetente kétszer hordják Budapestre zeneórára Ácsné Szily Évához, Pozsonyban pedig a Skle-nárova utcai művészeti iskolába jár, ahol Renata Klempárová tanítványa. Emellett a „normál” alapiskolában is jól teljesít, tiszta egyes tanuló.

Eddigi legjobb eredményei: 2. helyezés az alsókubini Európa Tehetségei versenyen, 1. hely a Prešporský Paganini versenyen (2015 és 2016), 2. hely a Moszkvai Diótörő nemzetközi zenei versenyen (2016). Megkapta Pozsony főpolgármesterének díját (2015), Komáromban pedig ugyanabban az évben aranysávos besorolást kapott a Július Beliczayiról elnevezett versenyen. Ha ilyen tempóban fejlődik tovább, sokat fogunk még hallani róla.

Amikor megkérdezem, mi az, ami még feltétlenül említést érdemel vele kapcsolatban ebben a cikkben, némi gondolkodás után a következőket mondja: „Rácz Pali bácsi azt ígérte, kölcsönad nekem egy 1855-ben készült, különleges olasz hegedűt, ha már nagyobb leszek. Elképesztő hangszer, szinte magától szól. Tőle kaptam azt a feles hegedűt is, amelyet ő győztes hegedűnek hív, mert a múlt század elejétől kezdve egy csomó versenyt nyertek már vele. Azon játszottam Moszkvában is”.