A haza képviseletében

<p>Egyhetes törökországi koncertkörútról tért haza a napokban Lakatos Róbert és a RÉV zenekar, ahová a magyarországi soros EU-s elnökség kapcsán kaptak meghívást.</p>

„Az egész úgy kezdődött, mint a mesében: Szabó István, Magyarország ankarai nagykövete egy kritikát olvasott a zenekar második, Brácsatánc című CD-jéről. Ennek hatására megvette a hanghordozót, és olyannyira megtetszett neki a muzsikánk, hogy a magyar EU-elnökség idejére tervezett programsorozat részeként, egyedüli zenekarként minket hívott meg erre az előadás-sorozatra – árulta el Lakatos Róbert brácsaművész, a zenekar vezetője. – Természetesen óriási megtiszteltetésként ért bennünket a felkérés, aminek örömmel tettünk eleget. Öt koncertet adtunk öt különböző városban, köztük Ankarában és Isztambulban, a legkiválóbb hangversenytermekben. Egyik fellépésünket élő adásban közvetítette a török televízió.” A koncert záróakkordjaként egy Bartók Béla gyűjtéséből származó török népdalfeldolgozást adott elő a zenekar, amit mindenütt kitörő ovációval fogadott a közönség. „A mi zenei világunk kissé távol állt tőlük, de az abból áradó energia, erő mindenütt megfogta a hallgatóságot. A táncbetétek pedig különösen felkeltették érdeklődésüket” – mondta a kiváló zenész.

A törökországi benyomásokról szólva Lakatos Róbert megjegyezte: „Hagyományaikat ápoló, egészséges öntudattal bíró nép a török, ugyanakkor befogadóak is, vevők mindenre, ami gazdagítja kultúrájukat. Amint pedig megtudták, hogy magyarok vagyunk, szélesre tárt karokkal köszöntöttek, szinte testvérként üdvözöltek. Bár nagyon fáradtan értünk haza, hiszen minden nap több száz kilométert utaztunk egyik városból a másikba – megjegyzem, a 400 kilométert alig 1,5 óra alatt tette meg a vonat –, rengeteg pozitív élményben volt részünk. Külön köszönet Mátis Viktor kulturális attasénak, aki egész héten kísérőnk volt.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?