A harmonikaszó ünnepe

Dunaszerdahely |

<p>Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg Dunaszerdahelyen a Frank Marocco Nemzetközi Harmonikafesztivált és a Coupe Jeunesse ifjúsági versenyt október 2. és 5. között. A részletekről Rácz Tibor harmonikaművészt, a rendezvény művészeti igazgatóját kérdeztük.</p>

Van még egy olyan hosszú múlttal rendelkező nemzetközi harmonikafesztivál Szlovákiában, mint a dunaszerdahelyi?Nincs, de sok a verseny és ez nem tesz jót a színvonalnak. A rendezők, csak azért, hogy legyen verseny, gyakran engednek a követelményekből. De nemcsak versenyből van sok. Manapság szinte minden kis faluban működik zeneiskola. Az ott élőknek ez kényelmes, de így nem lehet színvonalat teremteni, követelményrendszert felállítani, kiszűrni a legjobbakat, mert a minőség eloszlik ebben a nagy tömegben. A világ legrangosabb harmonikaversenyein zsűrizel. Mi az, amit a versenyek legnagyobb hibájának tartasz?Azt, hogy harmonikások játszanak harmonikásoknak, és harmonikások mondják el harmonikásokról harmonikásoknak a véleményüket. Ne legyen harmonikás a zsűri elnöke, hanem egy más hangszeren játszó művész, aki nem harmonikás füllel hallgatja, mérlegeli a produkciót. Ne csupa harmonikás legyen a zsűriben, hanem például zenekritikus, dirigens is. Dunaszerdahelyen így lesz?Így. És nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem a harmonikások Mekkájában, az olaszországi Castelfidardóban is ez a rend. Az ottani világhírű Victoria Accordions harmonikagyár vállalta a dunaszerdahelyi fesztivál védnökségét, amire nagyon büszke vagyok. Amikor két évvel ezelőtt a cég képviseletében eljött a fesztiválunkra Elke Ahrenholz-Breccia, hosszan beszélgettünk arról, mi jó és mi nem jó a nemzetközi versenyeken. Tíz pontban foglaltam össze, min kellene változtatni. Amikor most nyáron hazaérkeztem a nyaralásból, már várt Elke levele, amelyből kiderült, hogy a castelfidardói versenyt teljesen megreformálták. Leváltották az addigi rendezőbizottságot, új művészeti igazgatót neveztek ki és új versenyszabályzatot fogadtak el, amely tartalmazza azt a tíz pontot, amelyet annak idején megfogalmaztam. Szavaidból kiderült, hogy Castelfidardóban egy nagy apparátus készíti elő a versenyeket, a dunaszerdahelyi szervezésének viszont szinte minden gondja rád hárul.Szerencsére nem egészen. Segít a város: a városháza megbízott tisztviselői közül került ki a fesztivál művészeti titkára, Takács Tímea, ő végzi a szervezéssel járó munka nagy részét. Nélkülük semmi másból nem állna az életem, mint telefonálgatásból, intézkedésből, papírmunkából, utazgatásból. Hány versenyzőt vártok a Coupe Jeunesse-re?Húsz-huszonötöt, ennyi szokott lenni minden évben. Kiket hallhatunk a fesztiválon?A rendezvény sztárvendége Klaus Paier osztrák dzsesszharmonikás és komponista. Fellép a tavalyi verseny győztese, a szerbiai születésű Palágyi Krisztián és az orosz Vlagyimir Sztupnyikov, az idei Klingenthali Nemzetközi Harmonikaverseny junior kategóriájának első helyezettje. A nagy presztízsű klingenthali verseny szólista kategóriájának idei győztese a Spanyolországban élő Nikola Tanasković volt, őt is hallhatjuk majd a Vermes-villában, ahol az összes koncert zajlik. A mesterkurzust ki vezeti?Egy kitűnő pedagógus, az orosz Alekszander Dmitrijev, a szentpétervári Rimszkij-Korszakov Konzervatórium tanára. Számtalan elfoglaltságod mellett a Harmonika Világszövetség alelnöke vagy. Továbbra is vállalod ezt a posztot?Nem jellemző, hogy valakit harmadszorra is megválasszanak, én pedig már letöltöttem két választási ciklust. Hatvankét éves vagyok, most egy olyan periódus előtt állok, amikor át kell gondolnom, hogy a sok felkérés, meghívás és lehetőség közül mi az, ami valóban prioritást érdemel, és mi lesz az, amit lassan kihagyok az életemből. A szívem odahúz, ahol meghallgatják a véleményemet. Ez Castelfidardóban valósult meg, ott vették komolyan azt, amit ajánlottam, és hajlandók voltak lépni, változtatni, belátva, hogy a javaslatoknak értelmük van. Amennyiben a világszövetségben felkérnének valamilyen munkára, meggondolom. Azt szeretném vállalni, ami nekem szakmailag a legjobban megfelel.

Vojtek Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?