A hagyományos tudást és tanulást támogatja a Wikipedia alapítója

Hamburg |

<p>Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója az internet korában is a megalapozott, hagyományos tudás híve.</p>

"Ami a műveltséget illeti, nagyon tradicionális véleményen vagyok: aki azt mondta, hogy +manapság már semmit sem kell tudnod, csak azt, hol keress utána+, az véleményem szerint nagyon félreértett valamit" - mondta el a 44 éves Wales egy Hamburgban adott interjújában.

Elmondása szerint Wales a tábla PC-k és az e-bookok idejében is szívesen vesz a kezébe "normális" könyveket: "a könyvek csodálatos dolgok. Olcsók és sohasem merül le az elemük. A strandon is nagyon praktikusak, hiszen nem mennek tönkre, ha víz éri őket".

Wales szerint a Wikipedia a fejlődő országokban is erőteljes növekedésnek néz elébe, hiszen egyre növekszik az afrikai és indiai nyelvek aránya. A felhasználási arány Kínában is növekszik, de még mindig nem olyan mértékben, mint ahogyan az várható lenne. Wales szerint ennek az az oka, hogy a Wikipediát Kínában három éven át zárolták és cenzúrázták.

"Eddig elsősorban az Egyesült Államokban, Európában és Japánban voltunk erősek, de a jövőben a Wikipedia még inkább globális lesz" - fejtette ki Wales, aki Larry Sangerrel közösen 2001-ben alapította meg a szabad online enciklopédiát. Azóta már 260 nyelven tizenöt millió cikk olvasható a Wikipedián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?