A gyerekszáj mint ihletforrás

Bizonyos jellemzők végigkísérik a négy rövid ciklust. A gyerekek világában teljesen természetes például, hogy életre kelnek a tárgyak. Ez a fajta megszemélyesítés spontán, fantáziadús és általában teljesen logikus. Azt is gyakran csinálják, hogy beleképzelik magukat egy-egy állat bőrébe – a hangyától kezdve az elefántig. A felnőttek ilyenkor általában rászólnak, hogy ne nyávogj már az asztal alatt, nem vagy te macska – mintha attól félnének, hogy a gyerek túlságosan beleéli magát a játékba, és egy kalap alá veszi az embereket és az állatokat. Pedig remek verstéma lehet egy-egy ilyen képzelődésből, lásd például T.S. Eliot Macskák könyvét.
Itt az egyik legjobb szerepjáték-példa a kötetből: „Ha tüske nőne a hátamon, / nem kéne felvennem ezt a ronda, / sárga kardigánt. / Látod, anyu, én megpróbáltam, / de hiába, mindig kiszakad! / Ha tüske nőne a hátamon, / mindent ráakasztanék, a sportzsákot, a papucstáskát, / és négykézláb araszolnék a suliba” (Sünigyerek). Ebben a versben (is) témaként jelenik meg, hogy az állat sok mindent megtehet, amit a gyerek nem. (Ha tüske nőne a hátamon, / összegömbölyödve aludnék egész télen. / Nem írnék leckét, nem járnék angolra és focira se”). Egyszerre szívszakasztó és felemelő tud lenni, ahogy az óvodás vagy a kis elsős a családi szokásrendszer mellett a társadalmi elvárásokat is tudatosítja. Pszichológusok szerint az ennek hatására kialakuló védekező mechanizmust közös játékkal kell feloldani. Mi meg hozzátesszük, hogy az ilyen versek is kiválóan alkalmasak e célra. 

A fák, növények megfigyelése is új értelmet nyer, miután a gyerek megtudja, hogy azok élőlények. Télen pedig a hó indítja be a fantáziát. „Csinálok magamnak egy hóanyát. Fehér lesz, hideg, és nem szól rám sosem. Jaj, de lába se lesz, hogy elmenjen a boltba! Minek ez a hóanya, aki nem veszi meg nekem a jégviláglegót?”
A szorongás, a félelem leküzdése is fontos téma. A gyerek sokszor egyszerre fél valamitől és kíváncsi is rá. A versek szereplői ilyenkor szokatlan környezetbe helyezik a félelem tárgyát, és mindjárt más a perspektíva. Vagy szolidaritást vállalnak egymással: „Ha a pókot beteszem a joghurtba, / joghurtos lesz a lába, a hasa, / és mindenét megehetem. / Flórának is adok: megesszük ketten, elfelezzük. / Flóra fél a póktól, / félek vele én is, ketten félünk. / Elfelezzük a pókot: / az egyik felétől félek én, / a másiktól meg ő.” 

Valós szereplői vannak a könyvnek, Flóra és Kornél, a szerző srácai. Ráadásul az anyuka beleépítette a versekbe a kicsik képzettársításait, megfigyeléseit. A legmerészebb képek bizony tőlük származnak, hangzott el a pozsonyi könyvbemutatón. Mondhatnánk, hogy „így könnyű”, de persze korántsem, sőt talán pont fordítva van ez. Sok gyerekvers elvérzett már amiatt, hogy a költő túl személyes hangot ütött meg, túlértékelte a gyermeki aranyköpéseket, vagy nem tudta megteremteni számukra az adekvát versközeget. Itt azonban csak ugródeszkák ezek a képek, Polgár Anikó továbbgondolja, költészetté varázsolja őket, értelmezi és kibontja a motívumokat, miközben végig közvetlen marad, azaz beleéli magát abba a másik világba, amely sokkal izgalmasabb, őszintébb a felnőttekénél. Ezért a végeredmény tényleg olyan, mintha a versekben gyerekek szólalnának meg. 

A „lányos” és „fiús” látásmód is szépen elkülönül: Flóra világa finomabb, légiesebb, Kornélé csibészesebb, naturálisabb – összesározza magát, rigótetemet piszkál, régészkedik ebéd közben, érdeklik a dínók. És ő ropogtatja el a címadó paleocsontot is. „Amikor csontot ettem, / nekem is mindig kipotyogott a fogam. / Mikor csontevő voltam, / mindennap csontot ettem, sőt, éjjel is, / ha fölébredtem és korgott a gyomrom, / mindig volt egy kis csont a kiságy mellett. /.../ Mikor csontevő voltam, csontból voltam én is, mint a múzeumi dínók.”

Gyenes Gábor változatos, szellemes illusztrációin egyszerre jelenik meg a gyermeki fantázia és az érett képzőművész látásmódja. Ugyanúgy rugaszkodik el arról a bizonyos ugródeszkáról, mint Polgár Anikó a versekben, és ugyanannyi humor bujkál a rajzokban, mint a verssorokban. Hosszú percekig lehet nézegetni őket, és ahányszor újralapozzuk a kötetet, annyiszor találunk rajtuk új néznivalót. 

A Kabóca-könyvek sorozatban tavaly novemberben megjelent Paleocsontevés egyedi hangú és képi világú könyv. Igazi kalandtúra a gyerekek világába, ezért mi, felnőttek sokat tanulhatunk belőle, a kicsik pedig otthon érezhetik magukat benne. 

Polgár Anikó: Paleocsontevés, Anser Társaság, 2019, 64 oldal.