A fiú, aki a dzsungelbe ment, majd talált egy nőt

Nagy látvány, nagy hangerő, nagy lendület teremti meg A dzsungel könyve alapélményét Komáromban. Székely László díszlete maximálisan kitölti és uralja a színpadot: az indiai dzsungel mélyén megbúvó romváros kirajzolja a játék terepét, zugait, legyen szó a vadon lényeinek élőhelyéről vagy éppen a faluközösség tereiről. Ízlések és pofonok: mondjuk, a dzsungel illúzióját előhívni hivatott, a nyolcvanas évek panelnappalijainak fotótapétáit idéző háttérképet vizuális atrocitásnak tekintjük, de mi mást tehetnénk, fogadjuk el. Némiképpen zavarba ejtő élmény, ahogy megszólal az előadás: a zenei alap természetesen felvételről jön, ahogy alapvetően a kórusok is (bár erre olykor ráénekel a tömeg); az első dal – a Sámánasszonyé – nyilvánvalóan konzerv, nem saját hangon szól, a többi nevesített szereplő viszont élőben énekel. Persze, primer élménynek választhatjuk azt is, hogy kedves, színészbarát dalokat kínál a darab, és ha a kicsire nem nézünk, a színház illúzióteremtő ereje azért működik. Nagy igazság ez, fogadjuk el. A dzsungel könyvéhez Budapestről, a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolából importáltak 15 fős tánckart Komáromba. És meg kell hagyni, a táncosok profin teszik a dolgukat, élettel töltik meg a színpadot, zökkenők nélkül vedlenek át – nem utolsósorban Gadus Erika jelmezeinek köszönhetően – szegény falusiakból rocker farkasfalkává, hippi majmócákká, dark dögkeselyűkké… Az előadás húzóereje, dinamikája nagyrészt az ő vállukon nyugszik, és nem lehet rájuk panasz. Ebbe a látványvilág, zene és tánckar alkotta keretbe Méhes László gondos illusztrátorként rajzolja bele a főbb szereplők plasztikus figuráját: a szelíd öreg motoros Akelát (Bernáth Tamás), az energiái végéhez érő, bölcs Balút (Tóth Tibor), az életismeret és a szeretet szaván szóló Bagirát (Holocsy Krisztina), az önmaga csodálatától eltelt, enervált Kát (Bandor Éva), a gyűlölet feszültségét hordozó Sir Kánt (Tóth Károly), az élet és halál örökös körforgását emésztőnedvein át hűvös cinizmussal érzékelő Csilt (Majorfalvi Bálint), a nagyotmondó, skrupulusok nélküli Buldeót, a szerelem varázsát felismerő Túnát (Bárdos Judit). Mindenki megkapja a maga (alkalmanként) 3-5 percét, hogy megmutassa magát a dzsungel színesen felrajzolt képeskönyvében. Kipling történetét mindenki ismeri, jó esetben még a gyerekek is: aki nem olvasta, láthatta a filmet vagy a rajzfilmet. S hogy a szereplők motivációi, a karakterek közöttük viszonyok itt és most olykor homályban maradnak? Mondjuk azt, hogy a musical egy ilyen műfaj, és fogadjuk el. Akinek van honnan meríteni, azt kitölti a hézagokat, akinek meg nincs, az valószínűleg nem is érzékeli a hiányt. Maugli szerepére Sándor Péter személyében vendéget hívott a Jókai Színház; talán ő az egyetlen, akinek esélye van arra, hogy kétdimenziós illusztrációnál valami többet mutasson, hogy pilleeszű, ágyékkötős kölyökből a dzsungel urává váljon. Nos, maradjunk annyiban: a szomorkás happy end nem marad el, hiszen meg van írva; főhősünk talál egy nőt, és végül lesz egy kis Maugli is. Fúrhatnánk, ha akarnánk a színház vezetését, mondhatnák, hogy minek Lear királyt csinálni, ha nincs Lear királyom (meg Cordeliám se…) – de minek? Van ez az út (nevezzük úgy: a fúziós produkcióké), amit Komáromban választottak, vagy megtehették volna, hogy bérletben meghívnak egy zenés vendégelőadást (ahogy azt mondjuk a kassai Thália idei évadjában láttuk). Afelől viszont nincs kétségünk, hogy A dzsungel könyve sikerre ítéltetett. Dés László, Geszti Péter és Békés Pál musicaljét a nyári szünet előtt még kétszer láthatja a közösség: szombaton és vasárnap, mindkét alkalommal bérletszünetben.