A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek Érsekújvárban

<p>A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján, szombaton a főtéri kultúrházban nagy sikerrel mutatták be a Fehérlaposok című rockoperát a Magyarock Dalszínház társulatának előadásában. Az ünnepi esten érsekújvári és régióbeli lakosok vettek részt. &nbsp;</p>

„Érsekújvárból  295 családot telepítettek ki, főként a magyarországi Tótkomlósra. A családokat és azok 50 kg csomagjait 74 vagonnal szállították az új lakhelyükre. A kitelepítettek leszármazottai azóta többször hazalátogattak Érsekújvárba” – mondta az ünnepi est megnyitóján Nagy Péter az MKP érsekújvári alapszervezetének elnöke. Egyúttal köszönetét fejezte ki az Érsekújvárban élő Vadkerty Katalin történésznek, aki a kitelepítésekről írt monográfiájában mindezt átfogóan megörökítette az utókornak. Az emléknapon beszédet mond Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.  „Szomorú, de felemelő is ez a mai nap. Szomorú azért, mert egy olyan eseményre kell emlékeznünk, mely nyilván az egyik szégyenfoltja a huszadik század közép-európai történelmének. Felemelő azért, mert vannak még itt a Felvidéken is olyanok, akik akarnak emlékezni, akarnak tenni azért, hogy ezt a szégyenfoltot eltöröljék. Nem örülünk annak, hogy a mai napig a kollektív bűnösség a szlovák jogrendnek része” – mondta Berényi József. A Fehérlaposok című rockopera a második világháborút követő 1947-es felvidéki kitelepítés tragikus történetét dolgozza fel, a kitelepített családok visszaemlékezései alapján. A közönség két család hányatott sorsán keresztül ismerkedett meg a kitelepítés körülményeivel, személyes drámájukon keresztül szembesülhet a több mint 60 évvel ezelőtti történésekkel. Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró zenedrámájának célja, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerjenek, valamint hogy a fiatalabb generáció is szembesüljön a tragikus esemény történelmi hátterével. Az előadásban a komáromi Magyarock Dalszínház társulata mellett színpadra léptek a magyar musicaljátszás legendás alakjai, Varga Miklós, Makrai Pál, Csengeri Attila, Molnár Árpád és Gerdesits Ferenc.  A műsorban fellépett Takács Klaudia, az Érsekújvári Rockszínpad tagja, akit Irma, Molnár László feleségének a szerepében aratott nagy sikert. Az előadást nagy tapssal köszönte meg a közönség és az emlékest végén elénekelték a magyar himnuszt.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"144614","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"226","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?