Kultúra
Szendrey Júlia - Kép: Wikipedia

A „feleségek felesége”: Szendrey Júlia

ÚJ SZÓ ONLINE

2018. szeptember 9. 15:07

A magyar irodalomnak kevés olyan alakja van, akinek annyi rejtély övezné az alakját, mint Petőfi Sándorét. Fordulatos élete, 1848–49-es szerepe, rejtélyes eltűnése mind a mai napig táplálják ezeket a legendákat, melyek nagyrészt a feleségével, Szendrey Júliával is kapcsolatosak. De amíg Petőfi megítélése egyértelműen pozitív, addig a nőről alkotott vélemények eléggé megoszlanak. A költő felesége, Szendrey Júlia 150 évvel ezelőtt, 1868. szeptember 6-án hunyt el.

„Juliska”

Szendrey Júlia 1828. december 29-én született Keszthelyen, Újmajorban. Apja, Szendrey Ignác a Festetics-család gazdatisztje volt, aki 1840-ben a Károlyiak szolgálatába lépett, így családjával együtt a Szatmár megyei Erdődre költözött. A jómódú apa komoly gondot fordított lánya neveltetésére, akit egy drága, pesti leánynevelő intézetbe küldött tanulni. Júlia szellemi fejlődésére az itt töltött négy év nagy hatást gyakorolt, miközben kiválóan megtanult németül és franciául. 1844-ben tért haza Erdődre, ahol az idejét olvasással, zongorázással és a vár kertjében való sétálással töltötte. Kedvence George Sand, Heinrich Heine és Chopin volt. 

Élete nagy szerelmével, Petőfi Sándorral 1846. szeptember 8-án, a nagykárolyi megyebálon találkozott. Bár a lány ismerte a verseit, de a Heine költészetéért rajon­gó Júliának kezdetben nem igazán tetszett a költő népies stílusa. A mulatságot követően a két fiatal többször is találkozott, majd titokban levelezni kezdtek, érzelmeik pedig fokozatosan elmélyültek. Petőfi verseket írt a lányhoz, (pl.: Ereszkedik le a felhő, Szerelmes vagyok, Juliához stb.), és a kezét is egyik költeményében kérte meg. 1847. januárjában, az Életképekben megjelent a „Reszket a bokor” című verse ugyanis a következő sorokkal fejeződött be: „Hogyha már nem szeretsz, Az isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg!”. A lány válaszlevelében ennek megfelelően csak annyi állt, hogy „1000x Júlia”.

Petőfi ezt követően a szülőket is fölkereste, de kísérlete nem járt sikerrel. A meglehetősen rátarti Szendrey Ignác élesen ellenezte a házasságukat, mert nem egy ágrólszakadt poétának szánta a lányát. A fiatalok azonban kitartottak elhatározásuk mellett, így az apa több visszautasítást követően végül engedett. A frigy azonban továbbra sem tetszett neki, és tüntetőleg távol maradt az eljegyzésről, majd az esküvőről is, amit a fiatalok éppen megismerkedésük első évfordulóján tartottak Erdődön. A zord apa Petőfivel később sem békült meg, és még a halála után is sokszor szidalmazta egykori vejét, bár özvegyen maradt lányát és unokáját támogatta.

A „feleségek felesége”

Az ifjú pár a mézesheteket a koltói Teleki-kastélyban töltötte, majd november közepén visszatért Pestre. A házasság komoly próbatétel elé állította Petőfit, aki országos hírneve ellenére is meglehetősen bizonytalan anyagi helyzetben volt. Ráadásul a költőre hárult csődbe jutott szüleinek az eltartása is, akiket szintén felhozatott a fővárosba. Az írásai után járó honoráriumok azonban biztosították számukra a szerény, de tisztes megélhetést. 

A cselédekhez és kiszolgáláshoz szokott fiatalasszony nem volt különösebben házias, így háztartást nem vezetett, az ételt is vendéglőből hozatta. Viszont Petőfinek nemcsak a múzsája, hanem szellemi és politikai értelemben egyaránt méltó társa volt, így férje nem véletlenül nevezte őt a „feleségek feleségé”-nek. Pedig Júlia szokásai sokban eltértek a nőktől akkoriban elvárt viselkedési normáktól. A haja rövidre volt vágva, szoknyanadrágot viselt, napi több csésze kávét ivott, ráadásul még dohányzott is. De műveltségével kivívta a kor legnagyobb íróinak és költőinek (pl.: Arany János, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Garay János) a tiszteletét. Közben elkezdett írni is, és verseinek pozitív volt a visszhangja.

1848 tavaszán Júlia férjével együtt figyelte az európai eseményeket, március 14-e éjjelén pedig bátorította kétségek közt vergődő férjét, aki így írt erről az éjszakáról. Az „éj nagy részét ébren töltöttem, feleségemmel együtt … ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló”. Júlia másnap mindenhol ott volt Petőfi oldalán, és ezekben a napokban ő is rendkívül népszerű volt. Ő készítette az első nemzeti színű kokárdát is, bár egyesek Laborfalvi Rózának tulajdonítják az elsőséget. 

Ősszel Petőfit a sajtóban gyávasággal kezdték vádolni, hogy csak buzdít a harcra, de nem vesz benne részt. Emiatt a költő novemberben, a várandós feleségével együtt Debrecenbe költözött, ahol századosi rangban kezdett el szolgálni. Egységét rövidesen a Délvidékre vezényelték, de ő nem akarta ott hagyni Júliát a szülés idejére, így fizetés nélküli eltávozást kért. December 15-én megszületett a fia, Zoltán, de a nemtelen sajtótámadások tovább folytatódtak. Hatására Petőfi újra szolgálatra jelentkezett, és 1849 januárjában Erdélybe ment Bemhez. Feleségét és fiát Vörösmarty Mihályra bízta, majd februárban Nagyszalontára Arany Jánoshoz költöztette át őket. 

Bem oldalán Petőfi több nagy ütközetben is részt vett. A tábornokkal nagyon jó kapcsolata alakult ki, pedig a költőnek nem volt könnyű természete. Bem végül futárszolgálatra osztotta be, hogy óvja az életét és gyakrabban láthassa a családját. Katonai karrierjének az vetett véget, hogy a költő szabálytalan ruhaviselete miatt több tábornokkal is összeszólalkozott (pl.: Mészáros Lázár, Klapka György), majd felindultságában lemondott rangjáról.

A család 1849 májusában költözött vissza a fővárosba, ahol jövedelem híján komoly anyagi gondjaik voltak. Szorult helyzetükben a miniszterelnök, Szemere Bertalan segített, aki komoly honoráriumot fizetett a költőnek harcra buzdító verseiért. Július elején, a hadi helyzet romlása miatt Petőfinek menekülnie kellett a fővárosból, így Bemhez indult Erdélybe. Az osztrákok ugyanis elfogatóparancsot adtak ki ellene, és múltja miatt nem számíthatott kegyelemre. Júliától július 21-én, Tordán vált el, és többé nem látták egymást.

2017. december 10. 18:09

Tompa Mihály haláláig sajnálta, hogy elégette Petőfi összes levelét

A „nemzet özvegye”

Augusztus elsején, a segesvári csata másnapján menekülő honvédek hozták Petőfi halálának hírét. Julia ezt nem hitte el, de mivel hiába várta a férjét, végül maga indult a felkutatására. Tordáról Kolozsvárra utazott, ahol az osztrákoktól sikerült engedély kapnia arra, hogy beszélhessen a fogságba esett hon­vé­dek­kel. Bár azok egybehangzó véleménye szerint a költő elesett, de halálát senki nem látta, hiszen a vesztes csata utáni zűrzavarban mindenki a saját életét igyekezett menteni. Júlia novemberben Segesvárra ment, ahol férfiruhába bújva többször is kilátogatott a csatamezőre. De kutatásai továbbra sem hoztak eredményt, a hatóságok pedig 1850 januárjában kiutasították a nőt a városból. A kudarc hatására Júlia fizikálisan és mentálisan is összeomlott. Tavasszal már az öngyilkosságot fontolgatta, megírta a végrendeletét is, de végül újra férje keresésére indult.

1850 tavaszán török földre akart utazni, hogy beszélhessen az oda menekült Bemmel. Útlevelet azonban csak Magyarország teljhatalmú irányítójától, Haynau táborszernagytól kaphatott, így kénytelen a véreskezű hóhért hivatalában felkeresni. Bár többször is volt nála emiatt, az igényelt okmányt végül mégsem kapta meg. Közben a pesti társaságban az hír terjedt el róla, hogy osztrák főtisztek szeretője, azért látogatja őket olyan gyakran. A sokat támadott fiatalasszonyt Arany János védte meg, aki „Emlék­lapra” című versében állt ki Petőfi özvegye mellett. De ez már kevés volt a nő megbillent lelki egyensúlyának helyreállításához, hiszen Júliát alig egy év alatt tragédiák sorozata érte. Férje eltűnt, anyósa, apósa, öccse, majd az édesanyja meghalt, a hatóságok pedig zaklatták. Mindezek hatására tragikus lépésre szánta el magát, 1851. július 21-én, tíz nappal a gyászév letelte előtt érdekházasságot kötött. Második férje, Horváth Árpád egyetemi tanár lett, akitől négy gyermeke született.

A „gyalázatos nő”

Júlia tette, főként az ominózus tíz nap miatt nagyon nagy felháborodást váltott ki. A fővárosban az a pletyka kapott szárnyra, hogy a nő Petőfit se szerette, az ő felesége is csak érdekből lett. Barátai elhidegültek, Arany János pedig „A honvéd özvegye” című versében ítélte el a nőt, bár ez csak annak halála után jelent meg. 

Júlia második házassága boldogtalan volt. Zsarnoki természetű férjétől az évek során elhidegült, majd el is költözött tőle, és a válásban csak halála akadályozta meg. 

Az 1850-es évek második felétől, leánykori nevét használva ismét írni kezdett. Versei és novellái jelentek meg, Andersen meséit pedig elsőként fordította magyarra. 

Szendrey Júlia 1868. szeptember 6-án hunyt el rákban. A temetésére éppen nyolcadikán, Petőfivel való megismerkedése és házasságkötése napján került sor. A szertartáson csak apja, fia és a sógora, Gyulai Pál volt jelen, mert férjének megtiltotta a részvételt. 

Tragikus sors volt az övé. Petőfivel két boldog évet töltött együtt, a költőnek pedig minden értelemben méltó társa volt. Egy szerencsésebb korban talán ő lehetett volna a magyar George Sand, de a szabadságharc leverése és férje eltűnése mindezt lehetetlenné tette. Ráadásul Júlia, Batthyány Lajos vagy Damjanich János özvegyével ellentétben eldobta az özvegyi fátylat, és még a gyászév letelt előtt újra férjhez ment. Ez alapjaiban változtatta meg kortársai róla alkotott véleményét, így a szerencsétlen asszonynak két év szerelem és dicsőség után tizenhét esztendőnyi szenvedés és megvetés jutott. 

Vesztróczy Zsolt

történész

Országos Széchényi Könyvtár 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk