A dokufilmes lázadó 70 éves lett

Ő volt a globalizáció és a nagyvállalatok egyik első olyan kritikusa, aki nemzetközi hírnévre tett szert, sőt Oscar-díjat is kapott. Ugyanakkor rendkívül megosztó egyéniség, egyesek a legnagyobb hatású dokumentaristának tartják, mások szerint viszont csak saját igazáról akarta meggyőzni a nézőket.

Roger és én című első filmje (1989) a michigani iparvidék leépüléséről és az ennek nyomában járó elszegényedésről szól. Ahogy későbbi alkotásai esetében is, egy személyben volt producere, írója, rendezője és főszereplője a filmnek. A címben szereplő név Roger B. Smith-re, a General Motors igazgatójára utal, aki a nyolcvanas években Mexikóba költöztette gyárait, ahol olcsóbb volt a munkaerő. Ezzel Michiganben nőtt a munkanélküliség és súlyos társadalmi feszültségek támadtak. A film nagy sikert aratott, bár egyesek kritizálták, hogy Moore több eseményt kronológiailag felcserélt, több interjút különböző részekből vágott össze, hogy azok illeszkedjenek narratívájába.

2002-ben mutatták be Kóla, puska, sültkrumpli című filmjét, amely egy coloradói középiskolai mészárlással és a fegyvertartási vitával foglalkozik. (Két diák tizenhárom embert lőtt le, majd magukkal is végeztek.) Moore a túlélőkkel, a hatóságokkal és a fegyverlobbi képviselőivel készített interjúkban arra kereste a választ, miért több a fegyveres erőszak az USA-ban, mint más demokráciákban. A négymillió dollárból készült film közel hatvanmillió dollárt hozott, és Moore Oscar-díjat kapott érte.

A 2004-es Fahrenheit 9/11 című, Ray Bradbury regényére és a 2001-es terrortámadásra utaló dokumentumfilmje a 2000-es amerikai elnökválasztással kezdődik, George W. Bush elnökségének bemutatásával folytatódik és az iraki háborúval ér véget. A film a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert. 2007-ben mutatták be a Sicko című, az amerikai egészségbiztosítási rendszert pellengérre állító filmjét, amelyben ismét a nyugati demokráciákkal hasonlította össze Amerikát.