<p>Petruska nyerte A Dal első középdöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Oláh Gergő és a Kállay Saunders Band, a tévénézők szavazataival a Mushu jutott a döntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén. </p>
A Dal: Négyen már a döntőben, Petruska az idei felfedezett
Az első alkalommal kiírt A Dal Felfedezettje díjat Petruska Andrásnak ítélte oda a zsűri. Petruska Trouble in My Mind című dala 43 pontot kapott a zsűritől és nézőktől - az idei versenyben eddig ez a legmagasabb pontszám. Eggyel kevesebb jutott Oláh Gergőnek, aki a Győz a jó című számot énekelte, 41 ponttal lett harmadik a Kállay Saunders Band és a Who We Are. A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a Mushu előadásában az Uncle Tom című dal lett, így ez formáció is bejutott a döntőbe. Szombaton adták át az idén első alkalommal kiírt A Dal Felfedezettje díjat, amelyet Petruska András vehetett át. A dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock és a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. 2014-ben jelent meg első, Metropolita című stúdióalbuma a 4-es metró állomásaiból merített ihletet. Második lemeze idén tavasszal kerül a boltokba. A műsorban bejelentették, hogy a svéd nagykövetség támogatásával videoblogger-pályázat indul, amelynek nyertese részt vehet az Eurovíziós Dalfesztivál májusi stockholmi döntőjén. A pályaműveket március 15-ig lehet beküldeni, részletek a műsor hivatalos oldalán, a mediaklikk.hu/adal oldalon találhatók. A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első középdöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, ez alapján alakult ki a három továbbjutó. A Dal második középdöntőjét február 20-án rendezik. Az egy héttel későbbi döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 372 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe. A Dal 2016-ról a mediaklikk.hu/dal oldalon találhatók bővebb információk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.20.
Még lehet jelentkezni A Dal 2025 műsorba
2024. 05.14.
Harcban a zenével?
2024. 05.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.