A cserkészfogadalom jelentősége - kiállítás a Duna Menti Múzeumban

Komárom |

<p>Egyedülálló kiállítás nyílik a visegrádi országok cserkészmozgalmáról a komáromi Duna Menti Múzeum Nádor u. 8. alatti épületében ma 17 órakor.</p>

A cserkészfogadalom jelentősége című kiállítás a visegrádi négyek cserkészmozgalmát mutatja be, a kezdetektől napjainkig.

„A cserkészet, mely mára a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmává nőtte ki magát, 1907-es angliai indulása után nagyon hamar követőkre lelt az Osztrák-Magyar Monarchia területén is. Az I. világháborút követően Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon is komoly tömegbázisra tett szert. A kiállítás a hőskorszakot, de a rendszerváltás utáni újrakezdést is dokumentálja” - mondta Csémi Szilárd, a kiállítás ötletgazdája, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, kiemelve, hogy a visegrádi országok cserkészszövetségei között hagyományosan jó az együttműködés. Enélkül a kiállítás sem jöhetett volna létre.

A kiállításon a kordokumentumok, és eddig Szlovákiában soha be nem mutatott fényképek mellett jelvények, történelmi zászlók, világtalálkozókon szerzett ereklyék és festmények is láthatók. A cserkésztáborok hangulatát pedig egy terepasztal hozza be a múzeum falai közé. A kiállítás szeptember 23-áig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?