A búskomorság menekítő energiái

A Gadus Erika díszletei közt játszódó, Lakatos Róbert zenéjével kísért izgalmas, változatos és dinamikus előadásban Ivanov melankóliájának arcait orvosi szakleírásokkal nyomatékosítható pszichorealizmussal teremtette meg színész és rendező. A premier előtt Czajlik Józseffel beszélgettünk.

A sajtótájékoztatón elárulta, régi elképzelése válik valóra ezzel a lehetőséggel, hogy Ivanovot színpadra viszi.

Mindig is nagyon tetszett ez a darab. Főiskolás koromban olvastam, és attól fogva kerestem az alkalmat, hogy bemutathassam valamelyik színházban. Több helyen kopogtattam vele, de nem talált elfogadásra. Viszont álmomban sem kívánhattam volna többet, mint hogy itt, a Szlovák Nemzeti Színházban, ilyen nagyszerű színésztársulatban és nagyszerű műszaki feltételek mellett valósulhasson meg ez a darab. Megérte kitartani, mert remélem, hogy a legjobbat sikerült kihozni az Ivanovból, és a csapat is a legjobbat tudja kihozni magából.

„Ivanov harmincöt éves korára fásultan és életkedvét veszítve gyötrődik, próbálja megfejteni állandó levertségének okát, s visszatalálni régi, életerős önmagához” – olvasható a legtöbb helyen az irodalmi alapról. Ez érdekelte?

Ivanov Csehov korai darabja, nagyszerű írás és dráma egyben, amely arról az alaphelyzetről szól, amikor egy ember nem tudja, mi a baja, és nem tud mit kezdeni magával. Vagyunk így többen, de általában tudjuk, miért vagyunk ilyen állapotban, meg tudjuk indokolni a szomorúságunkat. Ivanov azonban nem. Ő nem tudja, mi az oka az állapotának, és ez hatalmas energiákat indít meg benne. Próbál felállni, kikecmeregni, erőteljesen menekülni ebből a helyzetből, a Csehov által spleennek nevezett állapotból. Tudjuk, hogy akkoriban ez még a művészek betegsége volt, mondhatni, úri passziónak tekintették a búskomorságot. Mi már azonban tudjuk, hogy ez a társadalmi értékváltásból és a különböző társadalmi folyamatokból kialakuló, s főként az urbánus emberre jellemző lelki betegség. Aminek ma már több neve és több diagnózisa van, különböző oldalairól meg tudják már határozni. Ivanov tragédiája, hogy ezt nem tudta.

Szlovákiában ritkán játsszák az Ivanovot, a Nemzeti Színházban 1961-ben mutatták be. Említette azonban, hogy ismer Ivanov-előadásokat.

Nagy Ivanov-rajongóként természetesen megnéztem a létező előadásokat, köztük sok érdekeset láttam. Kiemelném Ascher Tamás rendezését, melyet Moszkvában Arany Maszk Díjjal jutalmaztak. Ezek csak megerősítettek abban, hogy óriási lehetőségek vannak ebben a műben. Minthogy különböző módokon lehet hozzányúlni, különböző módokon lehet felfogni. Ellentétben mondjuk a Hamlettel, és azért említem a Hamletet, mivelhogy Ivanovot az orosz Hamletnek is nevezik. Hamlettel kapcsolatban nem éreztem azt, hogy megrendezném, bár nagyszerű darabnak tartom, jóllehet, több nagyszerűbbet is ismerek. Rengeteg variációban láttam, de kevés előadás fogott meg. Nincs kulcsom hozzá, nem tudnék többet, újat, mást kibontani, hozzátenni vagy elvenni belőle. Míg az Ivanov folyamatosan kínálja az értelmezési lehetőségeket. Ezért is szeretem nagyon.

Mi az a meghatározó elem a darabbal kapcsolatban, amiért eldöntötte, hogy kitartóan várni fog, amíg eljön a lehetőség és megrendezheti?

Több okról beszélhetek. Elsődlegesen magára a történetre utalnék, amely, ahogy már említettem, olyan alaphelyzetet boncol, amikor az ember nem tudja, mi a baja. Nem tudja, hol keresse önmagát, hol keresse a helyét, kikkel érezné jól magát, s miközben ezt a helyzetet próbálja oldani, szétesik körülötte a kapcsolatrendszer, a viszonyrendszer, a vagyona is kezd elpárologni. Mindezt olyan nagyszerű írói megjelenítéssel oldotta meg Csehov, amellyel rengeteg teret hagyott vagy hagy az emberábrázolásnak, a humornak és a legmélyebb emberi vonzatok kibontásának. A másik ok kimondottan belső, szakmai dolog. Nagyszerű lehetőségeket nyújt egy társulat számára. Az Ivanovot játszó színésznek például kitűnő lehetőség a bravúros alakításra. De a többi szerep, az Ivanov mellett létező figurák is kiemelkedők. Kihívás a zseniálisan megírt, igencsak nehéz második felvonás, amit csak összjátékkal, kemény szakmai munkával, csapatjátékkal lehet megoldani. Folytathatom azzal, hogy telis-tele van nagyszerű monológgal, nagyszerű páros jelenetekkel. Ezek teszik szakmailag is izgalmassá az Ivanovot.

Robert Roth alakításait ismerve, talán nem túlzás azt állítani, hogy nála jobb Ivanovot kívánni se kívánhatott volna.

A görögök rossz néven vették, etikátlannak tartották a szembe dicséretet. Reméljük, hogy mivel ez magyarul hangzik el, nem fogja visszahallani. Tudni kell róla ugyanis, hogy ő korunk egyik színészgéniusza, aki ezt a géniuszságát kordában is tartja. Mérhetetlenül felkészült, tájékozott és pontos eszközei vannak. Kiváló csapatjátékos, kiváló partner mind a rendezőnek, mind a színésznek. Nagyon nagy szerencsének tartom, hogy találkoztunk.

Milyen érzésekkel várja a premiert?

Reményteljesekkel. Azért ugyanis, amit megtettünk a munkatársaimmal, egy pillanatig sem kell szégyenkeznünk. Azt gondolom, hogy mind a külső, mind a belső csapat, a színpadon lévők és a színpad körül lévők is, valamennyien nagyon várjuk a bemutatót, várjuk a közönség reakcióját, és reménykedünk abban, hogy ezt nem csak mi érezzük így. Hogy nem csak mi érezzük jónak.