A jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált májusban Torinóban rendezik meg – közölték pénteken a szervezők.
A 2022-es Eurovíziós Dalfesztivált Torinóban rendezik meg
Az elődöntőket május 10-én és 12-én tartják, a döntőre pedig május 14-én kerül sor. A fesztiválnak a torinói Pala Alpitur sportcsarnok ad majd otthont.
A dalfesztivál megrendezésére több olasz nagyváros pályázott, köztük Róma, Milánó és Firenze, de az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és a versenyt szervező olasz Rai tévécsatorna Torinó mellett döntött.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivált Olaszország nyerte a Mäneskin rockzenekar előadásával. A verseny több évtizedes történetében harmadszor született olasz győzelem. 1965-ben Nápolyban, 1991-ben Rómában tartották meg a fesztivált.
A zenei vetélkedőt idén májusban csökkentett létszámú közönség előtt rendezték meg, 2019-ben pedig a világjárvány miatt el is maradt a dalfesztivál.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.