700 > 35 > 0+

Befalazták és bezárták a zsinagógát Somorján! Az izraelita épület mint kiállítási tárgy funkcionál az At Home Gallery legújabb tárlatán. Nem provokáció, nem zaklatás ez, hanem a csehországi Jiří Příhoda ösztöndíjas beszámoló kiállítása. Az At Home Galéria és Alkotóház idén hirdette meg első ízben egy hónapos alkotói ösztöndíját, annak eredményét láthatjuk május 12-ig.

A befalazott zsinagógaSomogyi Tibor felvételePříhoda a kortárs cseh képzőművészet rendszerváltás éveiben pályára lépett generációjának egyik meghatározó személyisége. A tanulmányait a 90-es évek folyamán végzett művész 1997-ben elnyerte a 35 évnél fiatalabb cseh képzőművészeknek meghirdetett éves Jindřich Chalupecký díjat. Ma már a nemzetközi művészeti életben is elismerik teljesítményét. A cseh alkotót kellőképpen sokkolta ez a multikulturális, szövevényes történelemmel és jelennel megáldott csallóközi kisváros és közeg. A történelem fintorait a két helybeli szakrális (izraelita, keresztyén) építmény sorsa testesítette meg a legkézenfoghatóbban számára. A galériának otthont adó zsinagóga mellett döntött, hogy annak történelmi párhuzamait felhasználva készítse el a 700> 35>0+ című munkáját. A zsinagógagaléria az elmúlt években több olyan installációnak, akció-installációnak adott otthont, amely a helyszín, a város történelmét faggatta. Minden bizonnyal emlékezetünkben él még Németh Ilona Útja (1996), talpfákból kivitelezett installációja, vagy a Bartusz Györggyel egy évvel később közösen kivitelezett Úton című „bőröndös” multimediális műve is. Ezek a helyi közösségek, nemzetek, egyházak történelmének belső ismeretéből eredtek, ám most egy külföldi művész a maga szemszögéből, saját történelmi tapasztalatai alapján nyúlt ugyanehhez a témához. Tanulságos lehet számunkra, hogy távolabbról felénk tekintve, mi ragadja meg egy fiatal, kortárs képzőművész figyelmét, például Csallóköz közepén. A címben is szereplő talányos számsor a zsinagóga nemrég felújított főhomlokzatának Příhoda által befalazott főbejáratára került, s hogy a fény és a fizikai behatolás lehetősége teljes mértékben kizárattasson, ezért a homlokzati ablakok is vakablakokká minősültek át. Ez Jiří Příhoda első olyan helyspecifikus installációja, amelyben kiszorítja a tárlatlátogatót a számára megszokott, beidegződéssé vált kiállítóteremből. Korábbi műveiben a galéria terében csak marginalizálta a néző mozgáslehetőségét, így például 1998-ban a prágai Nová síňben, ahol Brian Eno zeneszerzővel kivitelezték közös Music for Prague című hanginstallációjukat. Ugyanebben az évben a prágai Špálovkában Közelebb az utcához címen olyan kiállító teret teremtett, amely a galéria látszatát keltette, ám annak rendeltetését dekonstruálta a tér beépített kisebbített hasonmásával. A harmadik aktualizálható műve is Prágában készült, a 3274,8 m3 (1997) a palmovkai zsinagógagalériát tekintette a kiállítás objektjének. A cím száraz matematikai adatként közölte a legobjektívebb tényt: a meg nem ismerhető, csaknem teljes egészében elzárt tér tartományát. A kívül és belül határán oszcilláló térkoncepció, az ebből eredő paradoxonok adják Příhoda művészetének egyedi színezetét. A somorjai műve követi azt a neokonceptes vonalat, amit az imént említett három alkotása képvisel, ám ez esetben a rideg matematikai közlést meghaladva történelmi és szociális kommunikáció igényével lép fel a helybeli közösséggel és a tárlatlátogatókkal szemben. A meghívón és a helyszínen olvasható számkódok, a helybeli zsinagóga és zsidó hitközség történetére utalnak. Az 1912-ben épített zsinagóga 1942-ig 700 helybeli izraelita felekezeti életét szolgálta, a holokausztot követően, 1945-ben, mindössze 35-en tértek vissza a haláltáborokból szülővárosukba. A hitközség nem újult meg, a zsinagóga 1995-ig raktárként működött, 1996-tól pedig a művészetek otthonává vált. A 0 a mai helybeli izraelita hitélet kódja. Éppen ez indokolta Jiří Příhoda döntését, hogy ismét „bezárja”, azaz befalazza a zsinagóga kapuját, hogy a közönség e ténynyel szembesülve önvizsgálatot gyakoroljon. A szomszédos At Home Művészetek Házában – a korábbi műveivel ellentétben – felfedte előttünk, ám ez estben is csak közvetve a zárt tér rejtélyét. Egy 10 perces videofelvétel keretében ismerhetjük meg a lezárt zsinagóga enteriőrjét. A hitélet 0-kódjával inspirálva, a fénytől elzárt, sötét zsinagógában (0 Lux) infravörös fénynél készültek a felvételek, hogy az építmény olyan vizuális tartományát örökítse meg, amely szabad szemmel nem tapasztalható. Jiří Příhoda részéről ez egy kegyetlen tükör, mélylélektani „infraszonda” a szabad szemmel nem érzékelhető legbensőbb lelki tartományunkba, hogy számoljunk el lelkiismeretünkkel a 700>35> 0+ címben olvashatókkal, a holocausttal!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?