65 éves Ginger Baker

A vörös, loboncos hajú, szinte eszelős tekintetű Ginger Baker hatvanötödik születésnapját ünnepli a héten. A blues hagyományait követő legendás trió, a Cream együttes egyik meghatározó tagja, általános vélemény szerint a blues és a rock legtechnikásabb, legfantáziadúsabb, egyéni stílusú dobosa.

A vörös, loboncos hajú, szinte eszelős tekintetű Ginger Baker hatvanötödik születésnapját ünnepli a héten. A blues hagyományait követő legendás trió, a Cream együttes egyik meghatározó tagja, általános vélemény szerint a blues és a rock legtechnikásabb, legfantáziadúsabb, egyéni stílusú dobosa. Baker a szűk három évig létező Cream után több sikeres formációt alakított, amelyek közül a Ginger Baker Airforce volt a legerőteljesebb.

Ginger Baker fiatalon először a száguldás, a bicikliversenyzés ragadta magával, de már tizenéves korára rájött, hogy fölös energiáját a zenélésben is kiélheti. Zongoristaként és trombitásként kezdte, de egy évtizeddel a legendás Cream megszületése előtt már a dobok mögé ült. Először hagyományos dzsesszt, dixielandet játszott, de mivel egyre jobban izgatta a blues, 1962-ben Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának segítségével elszegődött a brit blues egyik legrangosabb együttesébe, az Alexis Korner vezette Blues Incorporatedbe. Korner sok fiatal zenésszel „kóstoltatta meg” a bluest, a tehetségek a mestertől távozva kitűnő bandákat alakítottak.

Baker Kornertől Graham Bond együttesébe került, egyesek szerint a banda vezéregyénisége volt. Élete és pályája csúcspontja azonban az 1966–1968 közötti időszak volt, amikor Eric Claptonnal és Jack Bruce-szal a feledhetetlen Cream együttes tagja lehetett. A trió feloszlása után újabb szupercsapat, a Blind Faith következett Claptonnal, Stevie Winwooddal és a kitűnő, bár kevéssé ismert basszusgitárossal, Rick Grech-sel. A „Vakhűség” zenészei fél év múlva hűtlenek lettek egymáshoz.

Baker 1970-ben egy saját lemezt adott ki, majd megalakította Ginger Baker Airforce nevű együttesét, amelybe fúvósokat is bevont. Baker megkedvelte a soulos ritmusokat és az afrikai zenét, és játszott a nigériai Felával. Visszatért hozzá Eric Clapton és Winwood is. Ez a társulat sem volt túlságosan hosszú életű.

Harminc évvel ezelőtt Adrian Gurvitz-cal, a Gun egykori tagjával alakította meg a Baker-Gurvitz Armyt. Később meghívták egy trióba, amely BBM (Bruce, Baker és Gary Moore) néven csinált nagyszabású turnét és lemezt. Sokak szerint Eric Claptont akarták egy kicsit bosszantani, mások úgy vélik, Clapton volt az, aki nem akarta vállalni a második Creamet. Baker a nyolcvanas években Olaszországban dobiskolát tartott fenn.

Nem ő az egyetlen, aki inkább koncertjeivel, mint lemezeivel vált emlékezetessé, bár közel húsz lemeze jelent meg. A kilencvenes években igen termékeny volt. Az utóbbi éveknek pedig egyik legsikerültebb albuma volt a Cowards of The Country, amely címe ellenére nem sok rokonságot mutat a country műfajjal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?