230 éve halt meg Carlo Goldoni olasz drámaíró

Velencei nemesi családban született 1707-ben. Orvos apja polgári pályára szánta, de ő tizennégy évesen megszökött és vándorszínésznek állt. 1723-tól a paviai pápai kollégiumban tanult jogot, de az ókori textusok helyett inkább az antik görög vígjátékokat tanulmányozta, franciául pedig csak azért tanult meg, hogy Molière-t eredetiben olvashassa. A kollégiumból a paviai hölgyekről írott szatirikus hangú verse miatt kicsapták, és a várost is el kellett hagynia.

1748-ban elszerződött a velencei Teatro San Angelo házi szerzőjének, öt év múlva a Teatro San Luca nevű színházhoz igazolt, amely ma az ő nevét viseli. Goldoni ontotta a darabokat, ekkor születtek legkitűnőbb vígjátékai (Két úr szolgája, Mirandolina vagy A fogadósnő, A kávéház, A patikus, A bugrisok, A chioggiai csetepaté). Librettistaként együtt dolgozott Vivaldival, európai hírnévre emelve az olasz zenés komédiát. Életműve legalább kétszáz darabot tesz ki, beleszámítva korai műveit, operalibrettóit és a kalandos életét elbeszélő Emlékezéseket is.

Goldoni forradalminak számító műfaji újításai, a rögtönzésen alapuló commedia dell'arte elvetése miatt ádáz szakmai csatákba bonyolódott. A régi stílus legtekintélyesebb mestere, Carlo Gozzi folytonos támadásai elől menekülve 1762-ben elfogadta a párizsi Olasz Színház igazgatói állását. Itt született A legyező című vígjátéka, amelyet francia nyelven írt, de lefordította olaszra is.

Goldoni 1787-ben 80 évesen, félvakon fejezte be francia nyelvű önéletrajzát, amelyben így fogalmazta meg alkotói hitvallását: „Színműveim alkotása közben mindössze arra törekedtem, hogy ne hamisítsam meg a természetet, s emlékirataimat írva csak arra, hogy a színtiszta igazat mondjam.” A francia forradalom kitörése után elvesztette kegydíját, így utolsó éveit szinte teljes nyomorban élte le.