1984 – Figyelmeztetés akart lenni, nem útmutató

Egy korát megelőző antiutópia

A popkulturális ikonná vált írót, George Orwellt Eric Arthur Blair (1903–1950), egy középosztálybeli angol fiatalember találta ki, aki rövid, de annál eseménydúsabb élete során volt gyarmati rendőr Burmában, nagyvárosi csavargó Párizsban és Londonban, a spanyol polgárháború önkéntese Barcelonában és a második világháború haditudósítója is. Ez a kalandos életút, amely a 20. század első felén, vagyis az imperializmus hanyatlásának, a világháborúknak, a nagy gazdasági válságnak, a totalitárius diktatúrák születésének és pusztító orgiájának korán vezetett keresztül, nyersanyagként szolgált George Orwell életművéhez, amelynek minden darabját történelmi fordulópontok inspirálták. Közvetve tehát Orwellt a történelem formálta ki, hogy aztán ő maga is formálja a történelmet. Utolsó és legjelentősebb művének, az 1984-nek a társadalmi és kulturális hatása, közvéleményformáló ereje meghatározóvá vált Nyugaton a hidegháború évtizedeiben. Aztán a vasfüggöny első repedésein átszivárgott Keletre is, hogy újabb szöget verjen a roskadozó rendszer koporsójába.

A szóban forgó alkotás a kor európai társadalmának utópikus-totalitárius tendenciáit állította pellengérre. Szerzője az utópiával takaródzó totalitárius ideológiákról lehámozta a propaganda minden hazugságát, majd feltárta legbensőbb lényegüket, az embertelen hatalomimádatot, s ezáltal fogalmazott meg róluk megsemmisítő kritikát. Tette ezt Európában elsőként, akkor, amikor egyes kollégái még alig gyógyultak ki a Hitler-kultuszból, és hagyták, hogy vörös köd homályosítsa tovább látásukat. Az antiutópia műfaját persze nem Orwell találta fel, az 1984 előfutárai között leggyakrabban Jevgenyij Zamjatyin Mi és Aldous Huxley Szép új világ című regényét említik. De míg az elődök azt sugallták, hogy fiktív világuk vezetői bármilyen szörnyűségeket követnek is el, azt mindig az emberiség iránt érzett paternalista, absztrakt szeretet nevében teszik, a jólét, egyenlőség és stabilitás biztosítása végett, addig az 1984 szerzője lerántotta a leplet a hatalom és az elnyomás rideg öncélúságáról. Orwell világában az élen állók célja nem az erőszakos üdvözítés, hanem csupán a gépesített társadalom és a terror örökös fenntartása, melynek keretei között korlátlanul kiélhetik hatalomvágyukat és szadista ösztöneiket. A regény legfontosabb, korát megelőző üzenete tehát az, hogy a totalitárius rezsimek előbb-utóbb szükségképpen átalakulnak a magasztos eszmék megvalósítására tett, a szent cél elérése érdekében erőszakos eszközöket sem mellőző radikális kísérletekből egy öncélú, emberellenes uralmi formává.

Orwell további fontos újítása az volt, hogy friss, eredeti nyelvet teremtett a diktatúrák minél pontosabb, politikai sallangtól mentes leírására. Ezt a célt elsősorban a szóalkotás szolgálta. A totalitárius rezsimekre jellemző, tipikus jelenségek, fogalmak megnevezésére újszerű, erőteljesebb kifejezéseket alkotott (például a ‘likvidál’ helyett elgőzösít, a ‘titkosrendőrség’ helyett Gondolatrendőrség, az ‘elhajlás’ helyett gondolatbűn), illetve ismert, de addig csak körülírással kifejezhető fogalmaknak is nevet adott (például valóságszabályozás vagy duplagondol). Mint ismeretes, regényében a totalitárius diktatúrák igényeinek megfelelő, kizárólag a párthű gondolatok kifejezésére alkalmas új nyelv körvonalait is felvázolta. Az elképzelt újbeszél (newspeak) jó alkalmat kínált további szavak, szófordulatok szerkesztésére, melyek egyike-másika már a feketehumor kategóriájába esik: az újbeszélben a kényszermunkatáborból például gyönyörtábor lesz, a Gondolatrendőrség rettegett székhelyéből, a szögesdrótokkal és géppuskafészkekkel védett ablaktalan betontömbből pedig Miniszer, vagyis Szeretet-minisztérium.

A lehetséges világok legjobbika?

Az utóbbi időben terjed a világhálón egy mém, angolról fordítva a következő felirattal: 1984 – Figyelmeztetés akart lenni, nem útmutató. Leggyakrabban Trump és az alternatív tények, valamint a Facebook kapcsán bukkan fel. Utóbbira divat úgy tekinteni, mint a telekép megfelelőjére. Ennek az adó-vevő keszüléknek a regényben kettős funkciója van: egyrészt a Gondolatrendőrség ezen keresztül folyamatos megfigyelés alatt tarthatja Óceánia polgárait, köztük a lázadó főhőst, Winston Smitht, másrészt éjjel-nappal sugározza a propagandát, sulykolja az „alternatív tényeket”. Az, hogy a közösségi média minden, virtuális térben tett lépésünket leköveti, köztudott. A való világban a térfigyelő kamerák, arcfelismerő berendezések töltik be ezt a szerepet. A kínai kormányzat az így nyert adatokat ma már központilag ellenőrzi, és az állampolgárokat magatartásuk alapján osztályozza egy társadalmi kreditrendszer alapján. A hasznosnak ítélt, „hazafias” polgárok több pontot kapnak, és így jóval előnyösebb helyzetbe kerülnek kevésbé hasznosnak tartott társaikkal szemben. Talán ennél is riasztóbb, hogy a közösségi média hogyan képes befolyásolni, illetve beszűkíteni az emberek gondolkodását. A Facebook ugyanis a felhasználó hírfogyasztási szokásainak megfelelően az idővonalán automatikusan szelektálja a híreket, így jobbára csak olyan információkat kínál fel, amelyek az illető világképét támasztják alá, az ezzel ellentéteseket pedig láthatatlanná teszi. Ezáltal nagyon könnyű bekerülni az álhírek körforgásába, és végleg elveszni az alternatív tények sötét erdejében.

Persze nem feltétlenül kell felmennünk a Facebookra, sőt még Észak-Koreáig vagy Kínáig sem kell utaznunk ahhoz, hogy megtapasztaljunk valami igazán „orwellit”. A történelemhamisítás, a valóságszabályozás (a tények jól megfontolt politikai érdekből való szembeköpése), a gyűlöletkeltés és a bűnbakállítás jól bevált gyakorlatát előszeretettel alkalmazzák szűkebb és tágabb pátriánk politikusai is. Részben nekik köszönhető, hogy hetven évvel a regény megjelenése és harminc évvel a vasfüggöny leomlása után az 1984 fikarcnyit sem veszített aktualitásából. Ez pedig nem a legjobb hír a világunkra nézve.