100 éve született Sidney Lumet

kk

Pályafutása során több mint félszáz filmet forgatott. Az ő nevéhez fűződik a Tizenkét dühös ember, ő a Hálózat és a Serpico alkotója.

Apja színész, anyja táncosnő volt. 1935-től több Broadway-darabban is fellépett, a filmvásznon 1939-ben a One Third of a Nation című filmben mutatkozott be. A második világháború idején jelentkezett a seregbe, 1941 és 1946 között Indiában és Burmában szolgált. Hazatérve saját színtársulatot alapított, 1950-ben azonban hátat fordított a színháznak, a CBS televíziós társaságnál kezdett dolgozni.

Első filmjét, a Tizenkét dühös embert Reginald Rose forgatókönyvéből, Henry Fonda főszereplésével készítette. A mindvégig zárt térben játszódó, rendkívül feszült atmoszférájú film nem várt sikert aratott, több Oscar-jelölést is begyűjtött és elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját. Már itt megfigyelhetők azok a motívumok, amelyek Lumet későbbi pályáját is jellemzik: az érzelmi töltés, amely sosem csap át szentimentalizmusba, a hatásos meseszövés, az intim hangulatok ábrázolása, az erős drámaiság, a gondolatiság, a markáns színészi játék és a kamarajellegű színterek.

Ezzel a filmmel megnyílt előtte az út Hollywoodba. Színházi múltját nem tagadva kezdetben irodalmi műveket adaptált vászonra: Marlon Brando főszereplésével Tennessee Williams Orfeusz alászáll című drámáját (1960), majd Arthur Miller Pillantás a hídról és Eugene O'Neill Utazás az éjszakába című darabját. A hatvanas-hetvenes években számos máig emlékezetes film került ki műhelyéből: 1973-ban jött a megtörtént esetet feldolgozó Serpico Al Pacinóval, aki az 1975-ös Kánikulai délutánban ismét nagyot alakított. 1974-ben készült a parádés színészi gárdát felvonultató Gyilkosság az Orient expresszen, a filmtörténet talán legszórakoztatóbb Agatha Christie-adaptációja, majd a Hálózat, az amerikai média gyilkos szatírája, amely a tíz jelölésből négy Oscar-díjat kapott. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?