Zsugorisággal vádolják az uniót

Brüsszel. Az Európai Unió segélyezésre fordított kiadásai tavaly – hosszú idő után először – csökkentek. A szegénység ellen küzdő civil szervezetek pedig Brüsszelnek az afrikai államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodásait kritizálják.

Az OECD most nyilvánosságra került jelentése szerint 2007-ben csökkent az unió tagállamai által a szegény országok segélyezésére fordított összeg az előző évi adatokhoz képest. Míg 2006-ban 47,7 milliárd eurót (az unió bruttó nemzeti jövedelmének 0,39%-át) fordítottak ilyen célra, addig ez az összeg 2007-re 46,1 milliárd euróra (a GNI 0,38%-ára) csökkent. 2000 óta most fordult elő először, hogy visszaestek a segélyezésre fordított kiadások.

Az Európai Bizottság a múlt héten ismertette az ENSZ millenniumi célkitűzéseivel kapcsolatos uniós eredményeket. A Millenniumi Fejlesztési Célokról 2000-ben 189 ENSZ-tagállam állapodott meg, köztük valamennyi jelenlegi uniós ország. Ekkor elkötelezték magukat amellett, hogy 2015-ig számos lépést tesznek többek közt a világméretű szegénység, az éhínség, a gyermekhalandóság megfékezése, valamint az oktatás, a fenntartható fejlődés további fejlesztése érdekében. Az EB elnöke, José Manuel Barosso felkérte a tagállamokat, hogy igyekezzenek tartani magukat a fejlesztési segélyezéssel kapcsolatos – 2005-ben tett – vállalásaikhoz, mely szerint 2010-ben az unió GNI-jának 0,56%-át, míg 2015-ben 0,7%-át fogják a szegény országok támogatására fordítani. Jelenleg mindössze 4 tagállam (Dánia, Hollandia, Luxemburg és Svédország) esetében haladja meg ez az érték a 0,7%-ot. Barroso a hanyatló mutatót veszélyes tendenciának nevezte, és sürgette a tagországokat, hogy dolgozzanak ki olyan programokat, amelyek éves bontásban tartalmazzák a célok teljesítésére tervezett erőfeszítéseket.

Az OECD jelentésének közzétételével egy időben számos szervezet illette kritikával az unió fejlesztési politikáját, mivel szerintük az aláássa a szegénység felszámolását célzó törekvéseket. Luis Morago, az Oxfam, a szegénység ellen küzdő brit szervezet uniós ügyekkel foglalkozó munkatársa kijelentette: „Egyre növekszik a szakadék a tagállamok által hangoztatott elvek és a valóság között. Hacsak nem fog jelentősen emelkedni 2008 folyamán a segélyek összege, akkor semmi esély nincs arra, hogy a szegénység elleni küzdelem sikeres legyen.”

A civil szervezetek szerint az unióval kötött szabadkereskedelmi megállapodások is előnytelenek az érintett afrikai országok számára, mivel azok arra kényszerülnek, hogy megnyissák a piacaikat az uniós cégek előtt, amelyekkel a helyiek nem tudják felvenni a versenyt.

Sok afrikai ország csak azért egyezett bele a kereskedelmi egyezmények megkötésébe, mert attól tartottak, hogy különben elesnének az EU által folyósított támogatásoktól. Az unió által megszabott 2007. december 31-i határidőig a 77 afrikai-, karibi- és csendes-óceáni országból 35-tel sikerült kereskedelmi egyezményt kötni. (m, euvonal.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?