Miloš Zeman
Zemant kiengedték a kórházból, holnap kinevezi az új kormányfőt
Miloš Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (ČT24), amely élőben közvetítette az elnöki autókonvoj távozását a kórházból.
Jiří Ovčáček elnöki szóvivő megerősítette, hogy Miloš Zeman vasárnap Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét kinevezi kormányfővé. Erre a hivatalos aktusra a korábbi tervek szerint pénteken került volna sor, de Zeman kórházba szállítása nyomán az államfő munkaprogramját lemondták.
„Az új kormányfő kinevezésére az érvényes járványügyi és higiéniai szabályok betartása mellett kerül sor” – szögezte le a szóvivő.
Egyelőre nem világos, hogy milyen formában valósul meg az új kormányfő kinevezése - mutat rá a cseh média. A hatályos szabályok szerint Zemannak is, mint minden fertőzött személynek, a pozitív teszt után két hétre karanténba kell vonulnia. „Nagyon rossz jelzés lenne a közvélemény felé, ha ez alól az elnök felmentést kapna” – jelentette ki Pavla Svrčinová országos tisztifőorvos. Álláspontjával Adam Vojtěch egészségügyi miniszter is egyetértett egy nyilatkozatában. Mindkettőjük szerint kizárt, hogy Zeman személyesen találkozzon Fialával.
Andrej Babiš ügyvezető miniszterelnök a közszolgálati rádióban azt mondta: az új kormányfő kinevezése személyes találkozó nélkül is lehetséges.
A kórházból Zemant szombaton egy mentőkocsi szállította a fővárostól mintegy 40 kilométerre fekvő Lányba, a cseh államfők vidéki rezidenciájába.
Az elnököt csütörtökön délután tesztelték, miután a Központi Katonai Kórházból megérkezett Lányba. A teszt pozitív eredményt hozott, és bár az elnöknek nem voltak tünetei, azonnal vissza is szállították a prágai kórházba. Az orvosok a kórházban megelőzésképpen Covid elleni anyagokat adtak be az elnöknek - közölte Jitka Zinke, az intézet szóvivője. A cseh államfő be van oltva, és már megkapta a harmadik, megerősítő adag vakcinát is.
Miloš Zeman csak néhány órával korábban, csütörtök délelőtt hagyta el a kórházat, ahol október 10-től kezelték. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint Miloš Zemannak májzsugorodása van. A cseh államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el - közölte az intézet. Lányban ezentúl a Senior Home Group magántársaság fogja felügyelni az elnök egészségét.
Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármaskoalíció nyerte, amely a harmadik helyen végzett PirSTAN koalícióval közösen akar kormányt alakítani. Kormányfőjelöltjük Petr Fiala. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, és Fiala ismertette Zemannal tervezett kormányának miniszterjelöltjeit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.