Zeman támogatja a cseh fegyverszállítások folytatását Ukrajnának

zeman k
Prága |

Milos Zeman cseh államfő egyetért azzal, hogy Csehországnak továbbra is fegyverszállításokkal kell segítenie Ukrajnát, és azzal is, hogy a csehek bekapcsolódjanak az ukrán katonák kiképzésébe.

„Ha nem lenne az Ukrajna elleni orosz agresszió, akkor nem értenék ezzel egyet, most azonban más a helyzet” – jelentette ki Milos Zeman vasárnap a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió vitaműsorában az ukrán katonák cseh kiképzésével kapcsolatban.

Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a héten közölte, hogy ebben a témában intenzív tárgyalások folynak a felek között. Szerinte jelenleg mérlegelés tárgya, hogy konkrétan milyen kiképzésről legyen szó.

Milos Zeman megerősítette, hogy támogatja az Oroszország elleni összes büntetőintézkedést, holott korábban ellenezte azokat. A cseh elnök szerint nemcsak az ő személyes véleménye, hanem az egész Nyugaté megváltozott ebben a kérdésben. Emlékeztetett: a NATO egy 2010-es dokumentumában stratégiai partnernek nevezte Oroszországot.

„Most mindenkinek megváltozott a véleménye. Tehát igen, most egyetértenék mind a további fegyverszállításokkal, mind az ukrán katonák kiképzésével” – tette hozzá.

A gazdasági szankciókról a cseh államfő úgy vélte, hogy Oroszországot legnagyobb mértékben a nemzetközi bankrendszerből (SWIFT) való kizárás érinti. Az orosz politikusok nyugati utazásait érintő korlátozások viszont Milos Zeman szerint „komikusak”, mert nincs semmiféle hatásuk a gazdaságra, s csak a lakosság hangulatára lehetnek hatással.

Milos Zeman úgy véli, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódására kell számítani, s mindkét oldalon számolni kell az áldozatok számának növekedésével. Mérlegelését szomorúnak, de racionálisnak nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?