Zeman szerint polgárháború dúl Kelet-Ukrajnában, nincs orosz invázió

Prága |

<p>Az Ukrajnában zajló konfliktus két népcsoport között dúló polgárháború, és egyelőre nincs szó orosz invázióról - mondta Miloš Zeman cseh elnök egy rádióinterjúban, amelynek leiratát pénteken tette közzé a ZET Studio nevű internetes portál.</p>

"Ukrajnában két népcsoport között dúl polgárháború. Lehet, hogy orosz invázióvá fajul, ebben a szakaszában azonban ez polgárháború" - jelentette ki Zeman. A cseh elnök szavai több nyugati vezető véleményével ellentétben állnak, és túltesznek Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter fenntartásain is. 

"Komolyan veszem az orosz külügyminiszter, (Szergej) Lavrov kijelentését, miszerint (Ukrajnában) nincsenek orosz katonák" - mondta Zeman, aki ugyancsak részt vett a wales-i Newportban csütörtökön kezdődött, kétnapos NATO-csúcson. 

A nyugati hatalmak azzal vádolják Moszkvát, hogy katonákkal és fegyverekkel segíti a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatistákat, és a Kreml katonai beavatkozást kezdett az ország délkeleti területein. Oroszország ezt tagadja.

Zeman ugyancsak szkeptikusan nyilatkozott a nyugati hatalmak Oroszország ellen tervezett szankcióiról. A cseh államfő úgy vélte, mivel Ukrajnában nincs orosz katonai invázió,  így a Moszkva-ellenes kényszerintézkedések "teljesen haszontalanok és hiábavalók". Az Európai Unió 28 állam- és kormányfőjének kérésére az Európai Bizottság szerdán előterjesztette az Oroszország ellen kilátásba helyezett újabb EU-szankciók tervezetét, amelyet várhatóan pénteken léptetnek életbe. A kényszerintézkedések négy ágazatot érintenének, egyebek mellett a pénzügyi szektort, a kettős - vagyis katonai és polgári célú - felhasználású termékeket, valamint a védelmi szektort.

Sobotka szerdán bejelentette, hogy Csehország fenntartásokat fog fűzni az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók tervezett szigorításához, mivel Prága szerint az újabb büntetőintézkedések érzékenyen érintenék a cseh gépipart. A cseh iparkamara ugyancsak úgy vélte, hogy a szerszámgépek, számítógépek, elektronikus felszerelések exportjára vonatkozó intézkedések visszavetnék az iparágat, "néhány vállalat helyzete jelentősen romlana".

Év elején a cseh ipari és kereskedelmi miniszter jóváhagyta 61,5 millió euró értékű kettős felhasználású termék orosz exportját, ami az előző évhez képest 13 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor a cseh politikusok kijelentéseit a helyi sajtóban úgy kommentálták, hogy azzal a vezetők csupán szavazatokat akarnak szerezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?