Zeman nem támogatja Jan Lipavský külügyminiszteri jelölését

Miloš Zeman

Miloš Zeman cseh államfő kedden azt tanácsolta Jan Lipavskýnak, az új kormány kalózpárti külügyminiszter-jelöltjének, hogy mondjon le jelöltségéről – jelentette a Frekvence 1 kereskedelmi rádió két, egymástól független forrásra hivatkozva. A rádió értesülését hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

Jan Lipavský, aki Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó koalíciós kabinetjében a Kalózpárt külügyminiszter-jelöltje, kedden délelőtt a Lány kastélyban találkozott Milos Zemannal. Lipavský a találkozó után azt mondta: az államfővel a cseh külpolitika prioritásairól beszélgettek.  

Petr Fiala két hete tájékoztatta hivatalosan az államfőt 18 tagú kormánya tervezett személyi összetételéről. Zeman később azt nyilatkozta, hogy nem kíván akadályokat gördíteni az új kormány megalakulása elé, de egy jelöltet megvétóz.

A prágai sajtó szerint Jan Lipavskýról van szó. Lipavskýt a keddi találkozó után ismételten kérdezték erről. A politikus elismerte, hogy néhány külpolitikai kérdésben eltérő az ő és az államfő véleménye, de konkrét választ a kérdésekre nem adott. Lipavský a megbeszélést „tárgyilagosnak és konkrétnak” minősítette. „Az alkotmány szerint kell eljárni. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez a kormányfőre tartozik, aki a konkrét neveket az elnök elé terjeszti” – jegyezte meg Lipavský.

Petr Fiala korábban ismételten azt nyilatkozta, hogy a miniszterjelöltek ügyében nem kíván meghátrálni és nem akar változtatni az államfő elé terjesztett névjegyzéken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?