Zeman: a menekültek többsége nem érdemel együttérzést

Prága |

<div>Miloš Zeman cseh államfő úgy véli, hogy a menekültek többsége nem érdemel együttérzést, mert általában fiatal, egészséges és anyagilag jól bebiztosított emberekről van szó, akik a gyermekeket csak élő pajzsként használják céljaik eléréséhez.</div><div>&nbsp;</div>

A cseh köztársasági elnök erről vasárnap a blesk.tv prágai internetes bulvártelevízióban közvetített interjúban beszélt. "Én is együtt érzek az Európába érkező menekültek gyerekeivel, de nem értem, hogy szüleik miért hozzák őket magukkal és teszik ki őket a vízbefulladás veszélyének a gumicsónakokon. Ez kiváltja a gyermekekkel való jogos együttérzést, de az jogtalanul átterjed azokra is, akik ezt nem érdemlik meg" - mutatott rá Zeman. "A menekültek többségét olyan férfiak teszik ki, akiknek egyik zsebében iPadek vagy iPhone-ok, a másikban pedig eurók vagy dollárok ezrei lapulnak" - állította a cseh államfő. Zeman ismételten elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint Csehország nem bánik megfelelően a menekültekkel. "Az érintettek egyetlen célja, hogy bírálataikkal reflektorfénybe kerüljenek" - jelentette ki.Visszautasította a Brüsszel által javasolt menekültkvótákat is. Azt mondta, támogathatónak tartja elődje, Václav Klaus javaslatát, hogy a kvótákról népszavazáson dönthessen a cseh lakosság. A cseh államfő egyébként a menekültügyben már számos más hasonló, hangzatos kijelentéssel okozott meglepetést. Így például azt üzente a migránsoknak, hogy "senki nem hívta ide magukat". Kijelentette, hogy az érkezők a cseh törvények helyett a saríát (iszlám törvénykezést) fogják követni, valamint azt, hogy a hűtlen nőket meg fogják kövezni, a tolvajoknak pedig levágják a kezét. Zeman emellett arról beszélt, hogy a muzulmán nők által viselt fátyol "megfoszt minket a női szépségtől", noha ez szerinte "bizonyos nők esetében előny, de ők nincsenek sokan". Az ENSZ emberi jogi főbiztosa "iszlámellenesnek" minősítette Zeman kijelentéseit, mire az államfő azt válaszolta, hogy Zeid Raad al-Husszein kampányt folytat Csehország ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?