Zelenszkij visszahívta Ukrajna londoni nagykövetét

zelenszkij k

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken visszahívta Vadim Prisztajkót, Ukrajna nagy-britanniai nagykövetét, miután a diplomata alig egy héttel korábban egészségtelen szarkazmussal vádolta meg az ukrán vezetőt a brit televízióban.

Prisztajko három évig volt londoni nagykövet. Korábban miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri tisztséget is viselt.

Ben Wallace brit védelmi miniszter a NATO vilniusi csúcstalálkozóján megjegyezte, hogy Kijev hálásabb is lehetne a segítségért, amelyet támogatóitól kapott az oroszok elleni harchoz.

Ezt követően Zelenszkij egy sajtótájékoztatón azt firtatta, hogy vajon mire gondolhatott ezzel a brit tárcavezető. Hozzátette, minden reggel személyesen mondhat neki köszönetet felkelés után, ha erre tart igényt.

Prisztajko szerint Zelenszkij megjegyzése a kívánttal ellentétes hatást vált ki.

Nagy-Britannia az Egyesült Államok után Ukrajna második legnagyobb fegyverszállítója, és eddig több milliárd font értékben küldött felszereléseket, köztük – a nyugati szövetségesek közül elsőként – harckocsikat, valamint önjáró lövegeket és légvédelmi rendszereket, valamint indított átfogó kiképzési programokat az ukrán fegyveres erők számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?