Zelenszkij még két Patriot rendszert kért az Egyesült Államoktól

zelenszkij k

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott keddi kijevi megbeszélésén közölte, hogy két további Patriot légvédelmi rakétarendszerre van szükség a kelet-ukrajnai Harkiv és térsége védelméhez.

Zelenszkij a megbeszélésen – amelynek az elején tett nyilatkozatok idején jelen volt és beszámolt műsorában a TSZN ukrán hírtelevízió – jelezte Blinkennek, hogy Ukrajnának a legnagyobb hiánya éppen a légvédelemben van és ez egyben a legnagyobb problémája. „Jelenleg tényleg szükségünk van két Patriotra Harkivnak és régiójának a védelmére, mert ott az embereket támadások érik, és nagyon aggódnak emiatt” – magyarázta az államfő.

Blinken elismerte, hogy Ukrajna most „nehéz időket" él át, egyúttal közölte, hogy az Egyesült Államok segítsége „már úton van”, további védelmi felszereléseket pedig később szállítanak. Az amerikai külügyminiszter kifejezte: bízik abban, hogy ez a segítség kulcsfontosságú lesz Ukrajnának az orosz agresszió elleni harcában.

Az amerikai külügyminiszter kedden érkezett Ukrajnába. Látogatása idején a tervek szerint találkozik Denisz Smihal miniszterelnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel is.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en közzétett videoüzenetében cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Ukrajna és Oroszország állítólag 2022 tavaszán majdnem megállapodott a harcok beszüntetéséről, és a folyamat – London befolyására – Kijev elutasítása miatt szakadt meg.

„Ez az egyik legnépszerűbb hazugság, amit Oroszország és a vele szimpatizálók terjesztenek. Ha alaposan megnézzük a tényeket, ez az egész történet nem áll össze” – mondta. Rámutatott arra, hogy a Kreml folyamatosan ismétli azt a történetet, miszerint Ukrajna „elutasította a békét” Isztambulban, hogy a háborúért a felelősséget önmagáról, az agresszorról arra az országra hárítsa, amelyet megtámadott.

„Ez abszurd, ha Oroszország békét akart volna, eleve nem támadta volna meg Ukrajnát” – szögezte le Kuleba. Emlékeztetett arra, hogy a háború elején valóban voltak találkozók az ukrán és az orosz delegáció között, de a felek álláspontja „annyira eltérő volt, és Oroszország követelései annyira abszurdak voltak, hogy nem volt kilátás semmilyen valódi megállapodásra”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?