Zelenszkij ismételten olajembargót követelt Oroszországgal szemben

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét olajembargót követelt Oroszországgal szemben szombat esti videóüzenetében.

„Azonnal cselekedni kell, ha egy zsarnokság agressziót indít minden ellen, amin az európai béke nyugszik” – hangsúlyozta az ukrán elnök.

Mint mondta, az olajembargónak kell lennie „a teljes civilizált világ” első lépésének.

„Oroszország azt meg fogja érezni. Akkor indokolt lesz számukra, hogy a békét keressék és véget vessenek az értelmetlen erőszaknak” – jelentette ki Zelenszkij.

Úgy vélekedett, hogy a demokratikus világ határozottan lemondhat az orosz olajról.

Mint fogalmazott, „a háborúellenes koalíció” világos célja gyorsan véget vetni a háborúnak.

„Ezért nem csak erkölcsi kötelessége az európai erőknek és a demokratikus államoknak, hogy támogassák Ukrajna béke iránti vágyát” – mondta Zelenszkij.Az ukrán elnök ismételten azt hangoztatta, hogy az orosz agresszió nem fog Ukrajnára korlátozódni.

„Az egész európai projekt Oroszország célpontja” – fogalmazott.

Zelenszkij kiemelte, hogy hazája már 45. napja védekezik az orosz agresszióval szemben.

„Gondolták-e Moszkvában, hogy az invázióük követő 45. napon ez lesz? Nem, még elképzelni sem tudták. Mi azonban megvalósítottuk” – húzta alá az ukrán elnök további szankciókat és fegyvereket követelve a Nyugattól.

Julia Szviridenko ukrán gazdasági miniszter szombat este a közszolgálati rádióban bejelentette, hogy Ukrajna teljes kereskedelmi embargót vezet be Oroszországgal szemben.

„Ez a jogi rögzítése a kereskedelmi kapcsolatok gyakorlati megszakításának az Oroszországi Föderációval” a hadművelet február 24-i megindítása miatt – mondta Szviridenko.

A miniszter közölte: a kijevi vezetés becslései szerint az embargó 5,5 milliárd euró veszteséget jelent majd Moszkvának.

Hírügynökségek felidézték, hogy 2015 óta már hatályban van a részleges importtilalom az orosz termékekre. Kijev azonban továbbra is naponta több mint 100 milliárd köbméter orosz földgázt enged át területén az Európai Unió felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?