Zelenszkij: Eljött az ideje annak, hogy véget vessünk az ukrajnai háborúnak

zelenszkij k
Kijev |

Az orosz-ukrán háború lehetséges befejezésének tervét ismertette kedden, a G20-csúcstalálkozón videokapcsolaton elmondott beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij szerint ehhez elengedhetetlen az orosz csapatok kivonása és Ukrajna területi egységének helyreállítása, a háború befejeződése után pedig országának hatékony biztonsági garanciákra lesz szüksége. A háború utáni biztonsági rendszer létrehozása céljából nemzetközi értekezletet javasolt, amelyen szerinte egy kijevi megállapodást kellene megkötni.

Az ukrán elnök emellett követelte, hogy hosszabbítsák meg a Törökország és az ENSZ közvetítésével az ukrán gabona exportjáról kötött egyezmény hatályát. A fekete-tengeri orosz blokád feloldása óta Ukrajna több mint 10 millió tonna gabonát szállított külföldre – mondta.

A gabonamegállapodás november 19-én jár le, tárgyalások folynak a meghosszabbításáról. Zelenszkij szerint idén Ukrajna 45 millió tonna gabonával járulhat hozzá a világ élelmiszer-biztonságának biztosításához.

Az ukrán elnök ismét bírálta Oroszországot az ukrán energiarendszer lerombolása miatt. „Oroszország fegyverként veti be a hideget emberek milliói ellen” – jelentette ki. Azzal vádolta Moszkvát, hogy a háborúban több mint 430 gyereket ölt meg, és 11 ezer fiatal lányt és fiút szakított el családjuktól és hurcolt Oroszországba. Bírálta a nemzetközi vöröskeresztet, amiért szerinte nem tesz eleget azért, hogy Ukrajna kapcsolatba léphessen az ukrán hadifoglyokkal.

Zelenszkij beszédében kitért a háború súlyos ukrajnai környezetkárosító következményeire. A tüzérségi támadások nyomán több millió hektár erdő égett le, a Donyec-medencében szénbányákat öntött el a víz, és több millió hektár termőföld szennyeződött – mondta. A Fekete-tengeren legkevesebb 50 ezer delfin pusztult el a több mint nyolc hónapja tartó háború következtében – hívta fel a figyelmet beszédében az ukrán elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?