Zelenszkij: Bulgária és Ukrajna élénkebb védelmi együttműködésben állapodott meg

Volodimir Zelenszkij

Bulgária és Ukrajna élénkebb védelmi együttműködésben állapodott meg – közölte csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki előre be nem jelentett látogatásra Szófiába érkezett a nap folyamán.

„Megbeszéltük a katonai támogatást, amelyet Bulgária nyújt országunknak. Számítunk az együttműködésre, amely már most számos életet mentett meg” – hangoztatta az ukrán elnök Nyikolaj Denkov bolgár kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Mindemellett köszönetet mondott bolgár házigazdáinak a kijevi vezetésnek nyújtott segítségért.

Zelenszkij nem sokkal a szófiai tárgyalásait megelőzően tudatta, hogy a megbeszélések napirendi pontjai között szerepel a NATO jövő héten esedékes vilniusi csúcstalálkozója is.

A sajtótájékoztató előtt a két vezető energetikai együttműködésről szóló memorandumot írt alá. „Közösen készen állunk nagyobb energiabiztonságot nyújtani országainknak kedvező árakkal az átlagembereknek” – mondta Zelenszkij.

Az ukrán elnök közölte azt is, hogy meghívta Bulgáriát, vegyen részt az ukrajnai újjáépítésben, különösen, ami az oktatási ágazatot illeti. Hozzátette: Bulgária a környezetvédelem és a digitalizáció terén is hajlandó segítséget nyújtani.

Rumen Radev bolgár államfő kijelentette, hogy az ukrajnai konfliktusnak nincs katonai megoldása, s hangsúlyozta, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a béketeremtésre.

„Nem értek egyet azzal, hogy hadianyagot szállítsunk Kijevnek, különösen a bolgár hadsereg tartalékaiból. A hadsereg főparancsnokaként engem terhel a felelősség, hogy az ország harckészsége ne gyengüljön meg” – emelte ki Radev.

„Továbbra is úgy vélem, hogy ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása, és az egyre több fegyver aligha fog ehhez vezetni... Mindemellett többet szeretnénk hallani a béke szót. A fő erőfeszítéseknek a béke elérésére kellene összpontosulniuk. Úgy gondolom, jelen pillanatban nem használunk fel erre minden diplomáciai eszközt” – tette hozzá a bolgár államfő.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov Zelenszkij bulgáriai látogatását kommentálva kijelentette, hogy mindez csak azt mutatja, hogy a kijevi vezetés a lehető legtöbb államot bele akarja rángatni a konfliktusba. Egyben hangsúlyozta, hogy az ilyen megbeszélések érdemben mit sem fognak változtatni az ukrajnai orosz hadművelet eredményén, ahogy azt a jelenlegi fronthelyzet is mutatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?