Zelenszkij bejelentette Ukrajna győzelmi tervét

zelenszkij kp

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő közölte, befejezték az Oroszországgal szemben vívott háború befejezésére irányuló győzelmi terv” előkészítését.

Stratégiai okokból nem részletezték a terv részleteit, Zelenszkij viszont annyit elárult, hogy minden egyes lépésről Joe Biden amerikai elnökkel kíván tárgyalni.

Kijelenthetjük, hogy a győzelmi tervünk teljes egészében elkészült. Mindent kidolgoztunk. A legfontosabb már csak az, hogy kitartsunk, és megvalósítsuk a benne megfogalmazott pontokat” – mondta az ukrán elnök a szokásos esti beszédében.

Zelenszkij közölte, a béke helyett nincs más alternatíva, és befagyasztani sem lehet a háborút, illetve elutasított minden olyan manipulatív ötletet, amely lehetővé tenné, hogy az orosz agresszió újabb erőre kapjon. „Megbízható és tartós biztonságra van szükségünk Ukrajna és ezáltal egész Európa számára”.

Hozzátette, hogy novemberben újabb nemzetközi békecsúcsot szerveznek, amely során felvázolja a háború befejezésére vonatkozó elképzeléseit. A tárgyalásokra Oroszországot is meg szeretné hívni.

(afp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?