Zelenszkij: Az Ukrajnának szánt támogatás Norvégiát is erősebbé teszi

zelenszkij k

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön megköszönte a norvég törvényhozóknak, hogy mintegy 7 milliárd dolláros segélycsomagot fogadtak el az Oroszországgal szembeni háborúban védekező országának megsegítésére.

A norvég parlamentben közvetített beszédében az ukrán államfő úgy fogalmazott, hogy Norvégia döntése történelmi hozzájárulás, amely mindkét országot erősebbé teszi, valamint precedenst teremt a fenntartható támogatás tekintetében.

Norvégia, amely óriási többletbevételre tett szert annak köszönhetően, hogy a háború okozta energiaválság következtében az európai energiaárak jelentősen megemelkedtek, február hatodikán jelentette be, hogy egy öt évre kiterjedő, mintegy 7 milliárd dollár értékű segélycsomagot nyújt Ukrajnának.

Ez a legnagyobb értékű segélycsomag, amelyet Norvégia egyetlen ország részére nyújt.

Felszólalásában Volodimir Zelenszkij hangoztatta, hogy Oroszország sosem fogja legyőzni Ukrajnát, és nem fogja megbontani Ukrajna és szövetségeseinek összetartását. Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök leszögezte, hogy Ukrajna nincs egyedül ebben a harcban, Norvégia ezzel a támogatással is bizonyította, hogy Kijev mellett áll.

A 7 milliárd dolláros segély ez évre jutó részének a fele katonai támogatás, a másik fele humanitárius segély, de ez az arány a jövőben még változhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?