Zelenszkij: Az orosz agressziónak sosem sikerült átírnia a történelmet

zelenszkij k

Méltatta a német parlamentet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért a Bundestag elfogadta azt a határozatot, amely népirtásként ismeri el a holodomort, amikor 1932-33-ban ukránok milliói haltak éhen a sztálini Szovjetunióban.

Olaf Scholz német kancellár kormánykoalíciójának három pártja – szociáldemokraták (SPD),a zöldek és a liberálisok (FDP) – szerdán fogadta el az indítványt a szövetségi parlamentben.

Kilencven éve, 1932 novemberében Joszif Sztálin szovjet vezető rendőröket küldött ki, hogy lefoglalják az újonnan kollektivizált ukrán gazdaságok összes gabonáját és állatállományát, beleértve a következő terméshez szükséges vetőmagot is. A következő hónapokban ukránok milliói haltak éhen.

Ez egy döntés az igazért és az igazságért. Nagyon fontos jelzés a világ sok más országa számára, hogy az orosz revansizmusnak nem sikerül átírnia a történelmet

– jelentette ki az ukrán elnök. Románia, Írország és Moldova már korábban népirtásként ismerte el a holodomort.

Ukrajna szombaton azzal vádolta meg a Kremlt, hogy feleleveníti Sztálin népirtó taktikáját. Moszkva viszont tagadja, hogy szándékos népirtó politika okozta volna a történelmi katasztrófát, álláspontja szerint oroszok és más népcsoportok is szenvedtek az éhínség miatt.

Zelenszkij, aki arra kérte Németországot, hogy adjon több fegyvert az orosz támadás elleni védekezéshez, azt mondta, hogy az ukránok jövő generációi hálásak lesznek Scholznak, ha Berlin beleegyezik az amerikai gyártmányú Patriot rakétavédelmi rendszerek leszállításába.

Németország azt ígérte, hogy a kérésről tárgyal a szövetségesekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?