Zelenszkij a nyugati csapatok küldéséről: jót tesz a világnak minden, amivel Ukrajnát erősítik

zelenszkij kp

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Emmanuel Macron francia államfőnek a nyugati országok szárazföldi erőinek esetleges Ukrajnába küldésével kapcsolatos elképzelését kommentálva kijelentette, hogy a világ vezetőinek minden olyan kezdeményezése, amely Ukrajnát az orosz agresszió visszaszorításában kívánja megerősíteni, jót tesz az egész világnak.

Ezt az ukrán államfő az Ukrajna-Délkelet-Európa csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón mondta szerdán Tiranában. Zelenszkij előrebocsátotta, hogy nem volt ott azon a tanácskozáson, amelyen Macron kifejtette elképzeléseit, de úgy tudja, azt mondta a francia elnök, hogy beszélni fog bizonyos új ötletekről Ukrajna megerősítésére, és megosztja az információkat, amikor – várhatóan március közepén – megérkezik Ukrajnába.

„Ha a világ bármely kezdeményezése megerősíti Ukrajnát, az az egész világnak jó” – szögezte le Zelenszkij. Megjegyezte, hogy korábban hasznos találkozója volt Macronnal, amelyen számos kezdeményezés szóba került arról, miként lehetne megerősíteni Ukrajnát a harctéren. Az elnök szerint most alapvetően az a fontos, hogy a partnerországok teljesítsék a korábban megkötött megállapodások szerint azoknak a fegyvereknek és lőszereknek a leszállítását Ukrajnába, amelyek küldésével késlekednek.

„Túl kell élnünk, és Ukrajna számára a túlélés azt jelenti, hogy nagyon konkrét döntések születnek” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy nem oszthat meg a közvéleménnyel bizonyos információkat, mint például azt, mennyi tüzérségi fegyvert és 155 milliméter kaliberű lőszert kap az említett megállapodások szerint Ukrajna.

Emmanuel Macron francia elnök kedden jelentette ki, hogy nincs ugyan konszenzus nyugati szárazföldi csapatok Ukrajnába küldéséről, mindazonáltal ezt nem lehet kizárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?