Zárónapjához érkezett az elnökválasztás Oroszországban

orosz elnökválasztás

Zárónapjához érkezett vasárnap az elnökválasztás Oroszországban, az első szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor már bezártak az orosz Távol-Keleten.

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke vasárnap reggel közölte, hogy a választáson a részvételi arány, beleszámítva az online voksolókat is, két nap után 61,7 százalék volt. A legmagasabb részvételi arányt, 89 százalékot, Tuvában regisztrálták.

Az orosz digitalizálási minisztérium szerint 28 régióban az elektronikus szavazásra bejelentkezett választók 90 százaléka, mintegy 4,25 millió ember ért a lehetőséggel.

A szám nem tartalmazza a moszkvai adatokat, ahol az állami szolgáltatások elektronikus rendszere nem írja elő a voksolásra való előzetes bejelentkezést. A fővárosban vasárnap reggelre 4,3 millió ember szavazott, közülük 3,2 millióan online.

A választás kezdete óta a távvoksolás rendszerét Pamfilova szerint 280 ezer túlterheléses támadás érte.

Beszámolók szerint több régióban történt kísérlet a voksolás megzavarására. Szentpéterváron őrizetbe vettek egy fiatal nőt, aki Molotov-koktélt dobott egy szavazóhelyiség bejáratára, Moszkvában egy másikat, aki folyadékot öntött a szavazóurnába.

Pamfilova közölte, hogy 20 oroszországi régió 29 szavazóhelyiségben próbálták felgyújtani a szavazóurnákat vagy folyadékot önteni beléjük. 

Az Ukrajnától elcsatolt területeken több szavazókörzetet ért támadás. Enerhodarban drónok dobtak le a választás bojkottja mellett agitáló szórólapokat.

Az elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő, Nyikolaj Haritonov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja parlementi képviselője, Vlagyiszlav Davankov, az Új Emberek párt házelnök-helyettese és Leonyid Szluckij, Oroszország Liberális Demokrata Pártja parlamenti bizottsági elnöke között lehet választani. Szluckij és Davankov számára ez az első elnökválasztás politikai pályafutásuk során, Haritonov számára a második, Putyin számára pedig az ötödik.

A CIK szerint a választások megfigyelésére 1115 külföldi érkezett, 129 országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?