Zaríf: az amerikai akciócsoport célja a rendszerváltás Iránban, de kudarcra van ítélve

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter
London |

Az amerikai külügyminisztériumban felállított Irán akciócsoport célja az iráni iszlám köztársaság megdöntése, de kudarcot fog vallani - mondta vasárnap Teheránban Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.

Zaríf az 1953-as puccs 65. évfordulójának alkalmából szólalt fel, melyben brit és amerikai támogatással döntötték meg Irán demokratikusan választott kormányát, amelyet Mohamed Moszadek vezetett. Ilyenkor általában tetőfokára hágnak az Amerika-ellenes érzelmek az országban.

Zaríf az Iránt most sújtó amerikai szankciókat a 65 évvel ezelőtti puccshoz hasonlította, s leszögezte: Irán nem fogja megengedni, hogy a történelem megismételje önmagát.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a héten bejelentette, hogy Brian Hook vezetésével kezdi meg működését az iráni akciócsoport a washingtoni külügyminisztériumban, hogy összehangolják a Teheránnal szembeni nyomásgyakorlást.

Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke arra az évfordulón arra az álláspontra helyezkedett, hogy az 1953-as puccs volt az első lecke, amelyből Irán megtanulhatta, hogy az Egyesült Államokban nem lehet megbízni.

A nacionalista Moszadeket az amerikai és brit hírszerzés buktatta meg, miután bejelentette az iráni olajszektor államosítását. A hatalmat az a Mohamed Reza Pahlavi sah kapta vissza, akit a nyugat támogatott, s akinek uralmát 1979-ben döntötte meg az iszlám forradalom Ruhollah Khomeini vezetésével. 2000-ben Madeleine Albright akkori külügyminiszter volt az első amerikai kormánytag, aki elismerte Washington szerepét a puccsban, és úgy ítélte meg, hogy a hatalomátvétel visszavetette Irán politikai fejlődését.

Irán és az Egyesült Államok között 1979 óta nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat. A két ország közötti feszültség némileg enyhült, amikor Irán 2015-ben megállapodott a nemzetközi közösséggel atomprogramja korlátozásáról, ám a konfliktus ismét kiújult, miután Donald Trump amerikai elnök kilépett a megállapodásból, és ismét szankciókat rendelt el Iránnal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?