Zarándokok és turisták nélkül ünneplik a karácsonyt Betlehemben

Izrael

Az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben október 7-e óta folytatott háború miatt idén zarándokok és turisták nélkül ünneplik a karácsonyt Betlehemben, a Palesztin Hatóság területén.

„Idén is lesz éjféli mise Betlehemben, de ezúttal külső dekoráció és karácsonyi fények nélkül, csak liturgiai programok lesznek a helyi keresztények számára, mert nincsenek turisták és zarándokok. Főként a békéért imádkozva fogunk ünnepelni” – közölte az MTI tudósítójával Jerzy Kraj ferences szerzetes, a jeruzsálemi keresztény információs központ igazgatója.

A helyi hagyományoknak megfelelően vasárnap délután Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka áthalad menete élén Jeruzsálemből Betlehembe, ahol azonban a más években megszokott hangos ünneplés, a helyi cserkészzenekar helyett csendben fogják elkísérni a Születés Temploma melletti Jászol térre.

Betlehem legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom, hetvennyolc szálloda várja 5700 szobával a helyi csúcsszezonban, karácsony környékén a vendégeket, de idén a háború miatt szinte teljesen elmaradtak a külföldiek.

Más években napi hatezer zarándok és turista lepi el ezt a települést, de idén egész novemberben mindössze 624 külföldit vettek nyilvántartásba a Palesztin Hatóság helyi szervei. Tavaly mintegy 120 ezren, a koronavírus-járvány előtt pedig mintegy 150 ezren látogatták meg Jézus hagyomány szerinti születési helyét karácsony időszakában.

Az elmaradt bevételek miatt Jerzy atya beszámolója szerint a katolikus egyház mintegy 150 ezer betlehemi családot segít idén orvosi kiadásaikban, áramszámláik kifizetésével.

Még nehezebb a háború miatt közvetlenül sújtott mintegy hétszáz keresztény helyzete a Gázai övezetben. Több egyházhoz tartoznak, közülük mintegy százhetvenen katolikusok.

Az ortodoxok templomát eltalálta egy lövedék, az épület romba dőlt, és áldozatok is voltak. Azóta számos ortodox keresztény is a katolikusokkal imádkozik az Egyiptomból érkezett József atya vezette katolikus templomban. A gázai katolikusok élén az argentin Gabriel Romanelli atya áll, de október 7-én, a háború kitörésekor Rómában járt, és nem tudott visszatérni Gázába hívei közé.

Jézus születésének földjén más-más helyzetben élnek a keresztények. A Gázai övezet lakosai idén a háború, bombázások, harcok közepette ünneplik a karácsonyt. Betlehemben és a Palesztin Hatóság többi ciszjordániai keresztény közösségében a zarándokok és a turisták hiánya okozta gazdasági nehézségek határozzák meg az ünnepet, de Izrael nagyobb keresztény-arab közösségeiben, főként Názáretben is megérzik az idegenforgalom hiányát.

„A Jézust követő keresztények azt vallják, hogy szeresd ellenségedet, nekünk a békét kell szolgálnunk. A keresztények hidak, és nem falak építésében vesznek részt” – hangsúlyozta Jerzy atya.

„Nagyon fontos, hogy mi a megbékélést szeretnénk a közösségekben. Reményt, és támogatást adunk azoknak, akik valóban a békefolyamatot, és nem az ellenségeskedést, a harcot, a háborút akarják” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?