WikiLeaks: Gauntánamón veszélyes terroristákat engedtek el

Washington |

<p>Miközben a guantánamói börtönökből több tucat "nagy kockázatot" jelentő foglyot engedtek szabadon, évekig rács mögött tartottak több mint 150 ártatlan embert is - derült ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott, a The New York Times, a The Washington Post és az NPR amerikai közszolgálati rádió által hétfőn ismertetett dokumentumokból.</p>

Az iratokból kiderült, hogy kubai területen lévő amerikai haditengerészeti bázisról más országokba szállított 600 rabnak mintegy egyharmadát tartották nagyon veszélyesnek. (A guantánamói börtönökben jelenleg 172 embert tartanak fogva, akik közül 130-ról tartják azt, hogy "nagy kockázatot jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire nézve.)
Moammer Kadhafi líbiai vezető kérésére például, hat év fogva tartás után, 2007-ben a tripoli hatóságoknak adták át Abi Szufian bin Kumut, aki az elmúlt két évtized során harcolt a szovjetek és az Északi Szövetség ellen Afganisztánban, két al-Kaida táborban is kiképző volt, valamint Oszama bin Laden sofőrjeként szolgált Szudánban. Bin Kumut a líbiai kormány tavaly nyáron szabadon engedte. Az értesülés tovább erősítheti a líbiai felkelők egyes csoportjai és az al-Kaida között fennálló kapcsolatra vonatkozó gyanút.
A guantánamói fogolytáborokban és börtönökben 2002 óta összesen 779 - terrorizmussal vádolt - személy fordult meg. Közülük az amerikai katonai elemzők 220-at minősítettek veszélyes szélsőségesnek, de mintegy 150 olyan afgán és pakisztáni is közéjük került, akiket minden jel szerint ártatlanul fogtak el. Volt közöttük olyan gépkocsivezető, paraszt, juhász és szakács is, akit a háborús övezetben sebtében összegyűjtött téves információk vagy hibás személyazonosítás alapján tartóztattak le, vagy egyszerűen csak azért, mert rossz időben voltak rossz helyen.
A WikiLeaks-iratok esetenként az ügyek kezelőinek önkényére és túlbuzgóságára is rámutattak. Volt, aki ellen az volt a bizonyíték, hogy egy "az aknatámadás röppályájának kiszámítására alkalmas" kalkulátort találtak és volt, aki olyan - ma is világszerte kapható - Casio-órát viselt, amelyet iszlamista terroristák pokolgépek időzítésére szoktak felhasználni.
Több tucatra tehető azoknak az eseteknek a száma, amikor a helyi amerikai katonai parancsnokok indokolatlannak tartották a foglyok Guantánamóra szállítását. Mint az a feljegyzésekből kiderült, a bázison legkevesebb két személyről biztosan tudták, hogy ártatlan. Volt olyan személy is, akit egy merénylet miatt az afgán hatóságok hamis "bizonyítékai" alapján fogtak el. Mint utóbb kiderült, maga a nyomozást vezető tartományi rendőrfőnök állt a politikai gyilkosság mögött.
A dokumentumok alapján sejthető, hogy több esetben a fogva tartás indoka inkább az információszerzés szándéka, mintsem a gyanúsított bizonyított bűnössége volt. Az egyik rabbal kapcsolatban például hat évvel az elfogása után is azt írta jegyzőkönyvbe a kihallgatója, hogy hasznos információkkal szolgálhat a tálibok rejtőzködő első számú vezetője, Omár mollah kilétéről.
De hat éven át tartották fogva Guantánamón Számi al-Hadzsot, az Al Jazeera televízió szudáni operatőrét is, akit a csatorna képzési programjáról, távközlési felszereléséről és az afganisztáni, csecsenföldi és koszovói információszerzéséről faggattak. Hadzsot, akiről azt állították, hogy a militánsok pénzszállító futára és légvédelmi rakétáinak beszerzője volt, végül 2008-ban szabadon engedték.        
Mintegy 380-an a felkelők közlegényeihez tartoztak, akik közül sokakat már elszállíttattak Guantánamóról, de egy nagyobb létszámú jemeni csoport még mindig börtönben van, mert fogva tartóik attól tartanak, hogy bekapcsolódnának a hazájukban zajló harcokba.
A legújabb iratokból viszonylag kevés derült ki arról, hogy a börtönökben milyen eszközökkel próbálták meg vallomásra bírni a foglyokat.  A szaúdi Mohamed Kahtanival kapcsolatban - aki gépeltérítőként kívánt részt venni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban - azonban kiderült, hogy "megkorbácsolták, mint egy kutyát, szexuálisan megalázták, és kényszerítették, hogy önmagára vizeljen".
A kiszivárogtatott információk ismételtem megerősítik, hogy a rabok egy része halállal fenyegette meg őreit, akiket nem ritkán öntöttek le vizelettel és spermával. Az egyik fogva tartott például kilátásba helyezte: szól az iraki barátainak, hogy darabolják fel az egyik kihallgatóját, készítsenek belőle saurmát (a gyros arab neve) és a fejét tűzzék annak tetejébe.
A dokumentumokból kiderül, hogy a rabok kedvezményeket kaptak, ha egymás ellen vallottak. Egy Jaszim Baszardah nevű jemeni például 30 ember ellen szolgáltatott "bizonyítékokat", amelyeket azonban három szövetségi bíró is hiteltelennek minősített a forrás "súlyos pszichiátriai problémái" miatt.
A WikiLeaks által megszerzett dokumentumok szerint a foglyok kihallgatására esetenként alkalmat kaptak a kínai, az orosz, a tádzsik, a jemeni, a szaúdi, a jordániai, a kuvaiti, az algériai és a tunéziai titkosszolgálat emberei is.
A Pentagon közleményben tiltakozott a kiszivárogtatások közzététele ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?