WHO: több oltásra lenne szükség, hogy féken tudják tartani a delta változatot Latin-Amerikában

koronavírus-vakcina

Latin-Amerika és a Karib-térség lakosainak háromnegyede nem kapta meg a koronavírus elleni teljes védőoltást, ellentétben az Egyesült Államokkal és Kanadával, ahol a lakosság többsége már védett – közölte szerdán a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

Carissa Etienne, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) amerikai szervezetének igazgatója kiemelte, hogy a vakcinák egyenlőtlen elosztása miatt az amerikai kontinenst aránytanul sújtja a világjárvány, itt történt a világban jelentett halálesetek közel egyharmada.

„Több vakcinaadományra van szükségünk” – jelentette ki Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján az igazgató, aki felszólította a szükséges feletti készlettel rendelkező országokat, hogy gyorsan osszák meg azt a térséggel emberéletek megmentése érdekében.

Míg a vakcina sok országban hiánycikk, az Egyesült Államok lakosainak mintegy felét, Kanada, Chile és Uruguay lakosságának pedig több mint a 60 százalékát teljesen beoltották. Az amerikai kontinensnek további 540 millió adag védőoltásra van szüksége ahhoz, hogy minden ország legalább lakosainak 60 százalékét be tudja oltani – mondta.

„A legjobb védekezési mód az aggodalomra okot adó variánsok – így a delta – ellen, ha biztosítjuk, hogy az emberek mindenütt megkapják a teljes immunizálást” – mondta.

A Covid-19-fertőzöttek száma ismét nő Észak-Amerikában, és a kórházi ápolásra szorulók aránya a fiatalok és az ötven év alatti felnőttek körében magasabb, mint bármikor a járvány idején – jelentette a PAHO.

A szervezet szerint a Covid-19-járvány sok közép-amerikai országban, különösen Costa Ricában és Belizében gyorsulóban van. A Karibi-térségben Jamaicán döntött rekordot a halálesetek száma és a kórházak megteltek.

Dél-Amerikában csökken a fertőzöttek száma, leszámítva Venezuelát, ahol stagnál a járványgörbe, és Suriname-ot, ahol négy egymást követő hete nő a fertőzöttek száma.

Jarbas Barboza, a PAHO igazgatóhelyettese közölte, hogy a Kubában kifejlesztett oltások nem kapták meg a WHO sürgősségi felhasználásra történő jóváhagyását, így az amerikai kontinens országaiban nem lehet őket megvásárolni. A szóban forgó vakcináknak, az Abdalának és a Soberanának előbb jóváhagyásra van szükségük, hogy a WHO vezette, a kis és közepes jövedelmű országok vakcinához juttatását segítő Covax program keretében a PAHO szállíthassa őket a térség országainak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?