WHO: nőtt az új megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban

Genf |

<div>A múlt héten nőtt az új ebolás megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban, Libériából azonban tavaly május óta most először nem jelentettek új esetet - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett helyzetértékelésből.</div><div>&nbsp;</div>

A jelentés szerint az előző héten 132 új megbetegedést jelentettek Guineában és Sierra Leonéban, 34-gyel többet, mint egy héttel korábban. Guineában az előző héten 51 megbetegedést regisztráltak, az áldozatok feléről csak a haláluk után derült ki, hogy ebolafertőzöttek. A szóban forgó időszakban Sierra Leonéban 81 új esetet jelentettek, ebből 26-ot az ország fővárosában, Freetownban.   A szervezet arról számolt be, hogy néhány közösség továbbra is elrejti a betegeket, és titokban temeti el a halálos áldozatokat, annak ellenére, hogy a hagyományos gyászszertartási rítusok elvégzése közben - például a holttestek lemosásakor és előkészítésekor - rendkívül magas a fertőzés veszélye. Guineában és Sierra Leonéban tizenhat ilyen temetésről szereztek tudomást a hatóságok a múlt héten.   A libériai hatóságok eközben bejelentették, hogy csütörtökön gyógyultnak nyilvánították és hazaengedték a kórházból az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteget is. Az 58 éves angoltanár, akit az utóbbi hetekben Monrovia egyik kórházában kezeltek, elengedésekor azt mondta, hogy most ő "a világ egyik legboldogabb embere".   Egy magas rangú egészségügyi tisztségviselő megerősítette, hogy nem tudnak több ebolás betegről Libériában. Ahhoz, hogy egy országot ebolamentesnek nyilvánítsanak, 42 napnak – a lappangási idő kétszeresének – kell eltelnie újabb beteg jelentkezése nélkül.   Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az ebolajárvány 2013. decemberi kitörése óta 9589-en haltak bele a betegségbe Afrikában, nagyrészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A fertőzöttek száma 23,7 ezerre tehető.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?