WHO: minden második percben belehal egy nő a terhességbe vagy a szülésbe

terhesség k

Minden második percben életét veszti egy nő a várandósság vagy a szülés során, olyan okok miatt, amelyek egyébként megelőzhetőek volnának – derült ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által készített, csütörtökön közzétett felmérésből.

A jelentés szerint a 2020-ban világszerte hozzávetőlegesen 287 ezer nő vesztette életét a terhességből adódó okok miatt. Ez naponta 800 halálesetet jelent, azaz kétpercenként egy nő halálát.

„Egyetlen nőnek sem kéne a saját életéért izgulnia, miközben egy újszülöttet hoz világra, különösen úgy, hogy birtokunkban van a szükséges tudás és léteznek eszközök a gyakori komplikációk kezelésére” – szögezte le Catherine Russell, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója.

Az ENSZ kiemelte, hogy az éves halálozások száma jelentősen csökkent a húsz évvel ezelőtti 446 ezer esethez képest, s bár 2000 és 2015 között folyamatosan csökkent a halálozási ráta, 2015 óta nem csak, hogy stagnált, de egyes térségekben még növekedett is a terhességhez köthető halálozások száma.

A szegényebb régiókban és konfliktusokkal sújtott országokban kimagaslóan rossz a helyzet: a 2020-as terhességi halálozások mintegy 70 százaléka a Szaharától délre elterülő afrikai térségben fordult elő. Ezt követi Közép- és Dél-Ázsia, ahol a halálesetek 17 százalékát regisztrálták.

A leggyakrabban felmerülő, de megelőzhető komplikációk közé tartozik az erős vérzés, a magas vérnyomás, a kockázatos körülmények között végrehajtott terhességmegszakítás, vagy akár a HIV-fertőzés és a malária.

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG) közé tartozik, hogy az ezredfordulón százezer élve születésre regisztrált 339 anyai haláleset számát 2030-ra 70-re csökkentsék. Három évvel ezelőtt ez a szám 223 volt.

A kitűzött cél elérése érdekében a jelentés két fontos lépést emel ki: ezek egyike a terhességi egészségügyi ellátás elérhetőségének kiterjesztése, valamint, hogy a nőknek megadassék az önálló döntéshozatal lehetősége saját szexuális egészségük kapcsán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?