Washingtonban nem aggódnak

Washington. A Fehér Ház visszafogottan reagált Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentésére, amely szerint Oroszország néhány éven belül olyan nukleáris fegyverrendszerekkel vértezi fel magát, amelyekkel egyetlen más atomhatalom sem rendelkezik.

Washington. A Fehér Ház visszafogottan reagált Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentésére, amely szerint Oroszország néhány éven belül olyan nukleáris fegyverrendszerekkel vértezi fel magát, amelyekkel egyetlen más atomhatalom sem rendelkezik. Scott McClellan szóvivő úgy fogalmazott, Bush elnök számára nem jelent újdonságot az fegyverrendszerek ügye, mivel Putyin azt már korábban megvitatta vele. A szóvivő emlékeztetett a két országnak a nukleáris arzenál csökkentéséről kötött szerződéseire is, hangsúlyozva: Oroszország az USA fontos partnere a terrorizmus elleni nemzetközi háborúban. „Nagyon is tisztában vagyunk régi keletű katonai korszerűsítési erőfeszítéseikkel. Teljesen más a viszonyunk, mint a hidegháborúban. A jó kapcsolat most lehetővé teszi, hogy nagyon egyenesen beszéljünk orosz barátainkkal” – magyarázta McClellan. Az amerikai sajtó Condoleezza Rice külügyminiszteri kinevezésével kapcsolatos találgatások során emlékeztet a nemzetbiztonsági főtanácsadó tavaly tavasszal elhangzott kijelentésére, amely abban az időben hangzott el, amikor ő is és az elnök is nagyon dühös volt az iraki háború ellenzőire. Condoleezza Rice munkatársai előtt akkor irányelvként így fogalmazott: „Büntessük Franciaországot, vegyük semmibe Németországot, és bocsássunk meg Oroszországnak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?