Washington: a BT-határozat elfogadása veszélyeztette volna a tárgyalásokat a tüzszünetről

izraeli-palesztin konfliktus

Az Egyesült Államok szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé kedden került határozati javaslat elfogadása kockáztatta volna a túszok kiszabadításáról és tűzszünetről zajló tárgyalásokat – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője újságíróknak.

John Kirby arra reagált, hogy az Egyesült Államok kedden vétót emelt a Biztonsági Tanács elé került, Algéria által kezdeményezett, az ENSZ arab tagállamainak támogatását élvező határozati javaslattal szemben. A dokumentum egyebek mellett azonnali tűzszünetről szólt, elutasította a palesztinok erőszakos kitelepítését, valamint elítélte a „terrorizmus minden formáját”. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője úgy fogalmazott, hogy „nem tudtuk támogatni a határozatot, mert az veszélybe sodorta volna az érzékeny egyeztetéseket”.

Kirby emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a tárgyalásokban, amelyek célja a túszok kiszabadítása és átmeneti tűzszünet elérése a Gázai övezetben. A Fehér Ház illetékese a szintén tűzszünetről szóló javaslat elutasítása mellett azzal is érvelt, hogy az amerikai adminisztráció különmegbízottja jelenleg is Egyiptomban és Izraelben van, hogy eredményt érjen el.

John Kirby ugyanakkor megismételte: az Egyesült Államok úgy szeretné lezárni az Izrael és Hamász közötti konfliktust, hogy a Hamász ne maradhasson vezető pozícióban, illetve a palesztin szervezetet nyomás alatt tartsa a túszok elengedése érdekében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem támogat katonai offenzívát Rafah városában anélkül, hogy hiteles és végrehajtható tervet látna Izrael részéről. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ilyen tervet egyelőre nem látott, bár ez nem jelenti azt, hogy ne létezne. Elismerte ugyanakkor, hogy a Hamász egyes vezetői és bizonyos egységei Rafahban civilek között rejtőznek a korábbi izraeli offenzíva elől menekülve, az ellenük való fellépéshez pedig Izraelnek joga van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?