Volt francia külügyminiszter: Párizsnak le kell szállítania az ígért hadihajókat Oroszországba

Moszkva/Budapest |

<p>Franciaországnak le kell szállítania a Mistral típusú hadihajókat Oroszország részére - mondta Roland Dumas volt francia külügyminiszter hétfőn egy rádióinterjúban orosz sajtójelentések szerint.</p>

Dumas, aki 1984-1986, majd 1988-1993 között töltötte be a külügyminiszteri tisztet, 1995-1999 között pedig az alkotmánybíróság elnöki posztját, az Oroszország ellen irányuló nyugati szankciókat szörnyű hibának nevezte az RMC francia rádió adásában.     A RIA Novosztyi orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy korábban Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter úgy nyilatkozott: a Mistral hadihajók kérdése "nincs napirenden".      Francois Hollande francia elnök az ukrajnai rendezésről folytatott múlt heti minszki béketárgyalások után arról beszélt, hogy még nincsenek meg a feltételei a hadihajók leszállításának.      Moszkva még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral megrendeléséről. A két helikopterhordozó leszállításáról két év előkészület és alkudozás után állapodott meg Nicolas Sarkozy akkori francia államfő és Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök.       Az első hajó, a Vlagyivosztok leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Az átadás azonban diplomáciai-katonai bonyodalom tárgya lett, mert az ukrán válság miatt Hollande elnök - az amerikai és a brit diplomácia nyomására - szeptemberben felfüggesztette az átadást.      Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai tanácsadója tavaly év végén azt közölte, Oroszország megelégszik azzal is, ha Franciaország visszaadja Moszkvának a hajókra eddig kapott (1,2 milliárd eurónak megfelelő) összeget. http://ria.ru/world/20150216/1047896143.htmlhttp://www.bfmtv.com/politique/roland-dumas-ancien-president-du-conseil-constitutionnel-bfmtv-863856.html    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?