Vladimír Remek lesz Csehország új moszkvai nagykövete

Prága |

<div>Vladimír Remek volt csehszlovák űrhajós, kommunista EP-képviselő lesz Csehország új moszkvai nagykövete. Kinevezését Miloš Zeman államfő már aláírta - közölte honlapján a cseh elnöki iroda szerdán.</div><div>&nbsp;</div>

Zeman államfővé választása után februárban közölte, hogy új moszkvai nagykövetnek Remeket, új pozsonyi nagykövetnek pedig Lívia Klausovát, elődje, Václav Klaus feleségét szeretné kinevezni.      Karel Schwarzenberg akkori cseh külügyminiszter mindkét jelölést azonban elutasította, s nyílt vitába keveredett Zemannal. Schwarzenberg szerint a nagykövetek kinevezése a külügyminiszter hatáskörébe tartozik. A vita következtében több hónapra leállt a cseh nagykövetek cseréje, mert Zeman senkit sem volt hajlandó jóváhagyni.     A vita Petr Nečas kormányfő és kormánya júniusi bukásával oldódott meg. Jiří Rusnok szakértői kormányának hivatalba lépése után a nagykövetek cseréje újra megindult.      Klausová már Pozsonyban van, s átadta megbízó levelét a szlovák köztársasági elnöknek. Remek bejelentette, hogy rövidesen megválik az EP-képviselői mandátumától, s a szükséges előkészületek után elfoglalja moszkvai állomáshelyét.      Az egyetlen csehszlovák űrhajós, aki 1978. március 2-án szovjet rákétán repült az űrbe, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) színeiben szerzett európai parlamenti mandátumot.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?