Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség – írja a MÁV.
Víz alatt Bécs, leállt a metró
Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. A nemzetközi utasokat viszont arra kérték, halasszák el az utazásukat, ne induljanak útnak. A Wien folyó és a Donaukanal is kiöntött, Bécs három kerületében megszakadt az áramszolgáltatás, és részlegesen felfüggesztették két bécsi metróvonalon a közlekedést. A víz sétálóutcákat és kerékpárutakat öntött el, a folyóparti éttermek teraszai pedig víz alá kerültek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.